Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Cs. Nagy István: Holt számból búzaszál (Buda Ferenc költészete)
a (legalábbis kötetben) Buda verse, a Liliom és korbács előbb jelent meg (1970), mint A föltámadás szomorúsága (1973). A Holt számból búzaszál az elmélyülés, a véglegesség igényével való újrafogalmazás megerősítése. A „csekély” tizenhét versben minden korábbi világképi és formai motívum szerves folyamatossággal van jelen. József Attila szójátékos önjellemzése ráillik: „und immer dichter bin ioh Dichter”, mert egyre töményebben költő Buda is. A túlírásnak nyoma sincs, minden vers keményebb veretű, mint az első két kötetben. Ez még az oldottalbbnak látszó prózaversekre is érvényes, és épipen ez a műforma lépett föl harmadikul a már eddig is művelt kötött és szabadvers mellett. Költészetünk utóbbi évtizedének egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) for- mavíwnánya ez, ma már 10—20% a részesedése a magyar venstermésből. Buda költői lépéstartásának nem utolsó bizonyítóka a saját képére formált prózaköltemény, azonnal az egyenlítés magas fokán, elhárítva a divatátvétel virtuális vádját. A kötet címadó versének motivikus előzménye alkalmasint József Attilánál keresendő (Tiszta szívvel, Kertész leszek, Jut most elég virág). De a vers visszavezet a magyar századokba vagy tán egészen a boráéi Exegi monumentumig. Mert van benne szegényemberi alázat, és holtában is az életet szolgáló önérzet, van benne megipdult- ság és hála, elszánás és méltóság. Otthonélmény, hazaélmény. A kiengesztelődött és fölajzott lélek számvetése. Szárnyal a vers. Minden szava súlyos szárnyverés. Itt már nincsenek fölösleges mozdulatok. Klasszikus egyszerűségű versbeszéd. Sorainak két ütemtömtoje hol a négy, hol az öt szótagot hoza élőre. Egészében a sor szimultán erejű, jamibikus is, tagoló is. Ady kilenceseihez hasonlóan kihalllk az ötszótagos gag- liarda. A légzésxitmusú és egyben jól mérhető kötöttség a nagyobb természetesség jogán lemond a rímről. Ennek a dikdónak bensőséges lélekerejét megrontaná a rím hivalgó zenéje. Az alliteráció: az más, az súlyosítja a vallomást, él is vele jócskán. Külső és belső táj, „fehér tanyák” és „sivalló lélek”. A kinti és a benti feszült egyensúlya. Telítettség a vers minden pontján. Tizenhat sor. összefoglaló értékű Buda- vers. A Tanya-hazám Buda legnagyobb „tanya vállalkozása”, a kötet központi verse, az alakuló életműben is reprezentatív szerepű. Magyar költői előképekben nem szűkölködünk. Ház és haza szinonim értelmezése direkt vagy körülírásos módon nagyon gyakori líránkban. legismertebb líratörténeti példánk Vörösmarty Országháza c. verse („A hazának nincsen háza ...”), századunkban pedig Illyés Nem volt elég-jének befejező mozzanata (de kezdettől, az egész vers erre épül). A tanya a haza helyett szinekdoché vagy szimbólum Ady A téli Magyarország-ában is, kulcsszó vagy alapkép. Ez a beszűkítő-kitágító szemlélet tetet egyenlőségjelet haza és tanya közé. Buda bevezető genetikus vallomása csupa önvád valamiféle tanyai megfutamodás miatt. Tartozástudata, adósságának lelki súlya, törleszthetnókjének Nessus-vére íratja vele a Tanya-hazám hűségnyilatkozatát. Miért nem maradt a tanyavilág tanítója? Ez az önvád oka. A föloldást az olvasó kezdeményezheti, hogy a költő is eljusson az ön- feloldozásig, hiszen tanít, csak nem „tanyai4dsiskolás” fokon. Így tágul a tanya hazává a költészet léptéke szerint is. Ebben a verskompozícióban is megjelenik a képvers, a látható vers bizonyos eleme: serleget vagy bokályt formáz a kezdet és a versvég tipográfiája. A képzőművészeti módon is formáló művész gesztusa ez (vagy inkább reflexe). Ez a képvers-keret egyúttal szóvers is ilyen tanya országi alapszavakból: dűlőút, tanyabejáró, krumpliföld stb., a záróképben pedig ezek a kulcsszavak az Ígéret Földje, új világ stb. motívumaival ötvözve jelennek meg, éreztetve a tanyai közeg örökletesen emberpróbáló ellentmondásait. A főrész megindítóan val- lomásos és drámaian tárgydas lírája Buda legsajátabb hangján szól. Nagybetűs kiáltásai közül a KI HÍVOTT KÖZÉTEK, JTANYÁK! a „nem menekülhetsz” sorsos kötöttségét, a küldetés leküzdhetetlenségétlhangsúlyozza, más kiemelései az évszakok kérlelhetetlen mezei küzdelmét vagy az öregek sokszoros elárvulását „a tályogos tanyatető alatt”, a „holt kutyák” helyett is „uhogó” szélben. A szél, a szél mintha folyton süvítene tizenhét versen keresztül. Az utolsó darab címe is: Szél fúj, evokálva, hogy nem szélcsöndes ez a táj semmikor és semmilyen 471