Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - István, a király - Szörényi Levente és Bródy János rockoperájáról Bakay Kornél régésszel beszélget Sárdi Mihály
Nem „jön le” így a modellből végül is? Nem szabad, hogy lejöjjön. Van ugyan ilyen képzettársítás a hallgatóiban, nézőben, óhatatlanul van, gondoljunk Tonda táltos jövő belátására. Ez megkérdőjelezhető, ha valaki annyira röghöz, adathoz tapadt pozitivista. Kifogásolható, hogy itt egy drámába nem illő, messze-messze azon túltekintő aktualizálást hajtottak végre a szerzők. Én azonban, ha nem is mondom azt, hogy teljesen szükségszerű wlt ennek a résznek a beiktatása, de nem tartom hibának, sőt! Mert hiszen végerediméíyben olyan emberek számára kellett elmondani valamit, akik csak ezen a fonálon keresztül tudnak visszanyúlni. Ez egy alapvető feladatunk. H)a ezt a fonalat mi nem tudják megteremteni, amelyen nem a legvájtértefaűlbbek is kapcsolni tudnak, akkor a kötődésünk szálai szakadnak széjjel. Tehát én ezt engedménynek tartottam a széles nagyközönség felé. A X. században nem úgy merült fel a kérdés, hogy a „magyarok” és a „németek”, hanem egy társadalmi rend, egy uralmi rend egy másik társadalmi renddel és egy másik uralmi renddel állt szemben. És ennék az eszközei, ha úgy tetszik, az István oldalán feltűnő — kétségtelenül nyugati — német lovagok és természetesen az egyház, és a Koppány oldalán feltűnő pogány tömegek. Ha a Koppány alakját és az úgynevezett rokonszenves vonásait vizsgáljuk, akkor ebbe még beliegétszhatlik a történelmi háttértől teljesen függetlenül — ezt már csak mint néző mondom — a figurát formáló színész emberi adottsága, karaktere. Kétségtelen, hogy Vikidéi Gyula markánsabb egyéniség, mint Feisőczy László. Igen, ez a szerep úgy volt megírva, hogy Pelsőczy nem nagyon tudott mit kezdeni vele, Koppánynak a szövegei sokkal aktualizáltabbak, lényegesebbek, hatásosabbak. Mégegyszer megkérdezem Tamár úrtól is, mint nézőtől: ez az előadás mkább aktualizált történelmi tanulságot takar, vagy pedig mégiscsak István koriról szól? Határozottan kell válaszolnom: feltétlenül István karáról szól. Feltétben ül. Még akkor is, ha természetesen ez egy jelenbe áttett; műálkotás. Egyébként nagyon megragadó völt a díszlettervezés, Költay Gábor kiváló rendezéséről nem is szólva. Nemcsak hogy a hitelesség Látszatát keltette, hanem ami még ennél sokkal több, a hitelesség hangulatát sugározta! Ismétlem: egy művészii alkotásról van szó. Ez nem egy forráakritdikai mű, amelynek az a rendeltetése, hogy különféle szőrszálhasogató korrekciókkal egyes adatokat megvilégíitSon, elvessen, előtérbe állítson, megszűrjön, rostáljon, ésatöbbi. Ez művészi alkotás. És ilyen módon — ezt nem nekem kell állítani természetesen — megvannak a saját belső törvényéi, és ezek a belső törvények ennél többet a történelmi hitelesség oltárára nem hordhattak volna fel. Ezzel együtt is feltétlenül az adott kor hangulatát tartom elsődlegesnek, és minden bele- magyarázást, vagy 'valóságos aktualizálást csak másodlagosnak. Mert szerintem van olyan vélemény is, amelyet sanda szándékú, hozzá nem értő, vagy esetleg különféle meggondolásból belemagyarázásolkkal élő emberek alakítottak tói, hogy itt végeredményben a jelenlegi legújabb történelmi helyzetünk burkolt kritikája jelenik meg. Az én tapasztalatom szerint ez eléggé általános vélemény. Nagyon sokan így fogták fel. Engem igazán az érdekelne, hogy a ma embere ezáltal a játék által kapott-e egy megfelelő dstván-képet, ami a magyarságtudatát vagy történelemszemléletét felkavarja vagy ingerli, magyarán: elősegíti-e ez az előadás a helyes magyarság-tudat kialakulását az emberekben? i A leghatározottabban igenlő a válaszom. Nem véletlenül mondtam azt, hogy talán fordulópont ez a mű. Ez a rodkopera is bebizonyította a nagy zeneszerzőknek és a hozzáértőknek azt a véleményét, hogy igazából nincs könnyű és nehéz zene, hanem csak jó és rossz zene. Én, aki mi tagadás, nem n.a gyomra jongok az úgynevezett könnyűzenéért, ezt a zenét semmivel sem láttam alacsonyabb értékűnek, mint a 457
