Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - István, a király - Szörényi Levente és Bródy János rockoperájáról Bakay Kornél régésszel beszélget Sárdi Mihály
lek találni ennek a műinek. Talán az sem vétetnem, hogy maijdmeim egy kenek évszázaddal korábbiam már volt egy hasonló zenied kísérlet. Talán nem is volt helyes azt mondanom, hogy 'kísérlet, hiszen nem ikdsebb személy int Isibván királyról operát, mint Erkel Ferenc. Nem tud aiz ember szabadulni attól a gondolattól, hogy 1885 és 1983 között csaknem egy kerek évszázad telt el! 1844-től Erkel a Hunyadi Lászlóval belerobbant az akkori magyar társadalom egészébe. Majd ezit követően a Himnusszal, 1861-ben a Bánk Bánnal és az előbb említett István ikniállyal egy elemi erejű társadalmi mozgást indított ed, majd miután elindította, tartott életben. Nagyon hosszú időn át, különösképpen a XX. század időszakában, különféle történelmi-társadalmi Okok következtében, a nemzet felrázásának ezt az útját, amely az érzelmekre hatóan igyekezett megoldásokat találni, kissé elméllőzték, kissé háttérbe szorították, majd teljes egészében visszaszorították azzal a gyanúival élve, hogy minden ilyen kísérlet, minden iiyen igyekezet esetleg a rosszul értelmezett nacionalizmus veszélyét sízülld újjá vagy teremti meg. Az előbb azt mondtam, meg merem ’kockáztatni, sorsforduló ez a zenemű, ez a rockopera, még akkor is, há esetleg többek a párhuzamosítást Erkel Ferenc, Szörényi Levente és Bródy János között erőltetett- niek érzik vagy túldiicsérőnék. Nem feladatom és nem is tehetem természetesen, hogy zeneileg, zenietörténetileg értékelő szavaikat mondjak, de én azt gondolom, hogy az augusztus 20-i ünnepi bemutatón tapasztaltaik, majd az azután következő élmények összegyűjtése alapján kijelenthetem, igenis páratlan fednázó ereje volt ennek a rock- operának, amely mind a mai napig figyelemmel kísérhető. Most legújabban a hanglemez kapcsán. Én abban látóm a legeslegmagyobb jelentőségét ennek az előadásnak, illetve ennek az egész nagy vállalkozásnak, hogy nagyon hosszú idő után először tudott hatni a ma emberére. És főképpen az önszántán kívül, az önhibáján kívül nemzeti tudatát ilassan-lassan teljesen elhagyó, olykor tudatosan sutba vágó fiaital generációnak közvetített egy olyan — nem kétséges, alapvétőén érzelmi hatást, amelyet megértett. És ez nagyon fontos. Ebben látták nagyon sokan más külföldi, hasonló zeneműveknek a jelentőségét is. Nyilvánvalóan olyan nyelven kell szólni egy adott kor adott nemzedékéhez, nemzedékedhez, amely számukra adekvát, amit képes felfogni, .amit ‘képes feűdoigozmi, amelyre tud reagálni. Mert hiába született néhány kimagasló és viilágegyetemesen elismert magyar zenemű, akár Szokölayra gondolunk, akár másra, ezeknek a hatása nagyon szűklkörű volt. Sokat foglalkoztat bennünket történészeket is, milyen úton-módon lehetne elérni, hogy a történelmi ismeretek száraz vagy kevésbé száraz, de mindenesetre közvetlenül ilyen széles körben hatni nem nagyon képes bemutatása helyett valami olyat találjuink, amely a legszebb, a legnemesebb értelemben nemzetté teszi ezt a népet. Mert attól -még nem válilk nemzetté, hogy adott politikai határokon beűiül egy nyelvet beszél. Történelmi múltunknak a félfedése, megismerése önmagában nem elégséges, ha nem tudunk vele ihatni és a jelen társadalomra vonatkozóan olyan tanulságokat kifejezni, amelyek a mindennapi életünket befolyásolják Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor kérdéses a szerepünk. És most kanyarodnék vissza István király személyéhez. Kétségtelen, hogy többféle megítélés létezik. Én azft nem tapaszitalfami, hogy az államalapító királyunk megítélésében szélsőséges nézetek lennének, azonban az bizonyos, hogy nemcsak a kevéssé dsikolázotitak körében, hlanern a magasabb iskolát végzett, műveltebb nagyközönség -körében is nagyon szerény .ismeretek vannák. Igaz -azonban az is, hogy az emberek igyekeznek pótolná a hiányosságokat. Ezt igazolja, hogy soha nem látott reneszánsza van a történelmi munkáknak, a történelmi könyveknek. Nem tudunk olyan témát feldolgozni, sokszor nem is nagyon jód, legalábbis ami a közérthetőséget illeti, amely ed ne fagyna. Teljesen érthető ez a felfokozott érdeklődés, ez a mindenre ráfigyelés. Gondoljunk csak arra, ami 1978 óta szinte -máig folyamatosan tart, a koronázási ékszereink, a koronázási jelvényeink kapcsán. De ezek a történelmi munkák bármilyen nagy példányszámiban kelnek is el, nem hatnak kellőképpen. Az olvasó emberek száma ma sajnálatosan nagyon kicsi. Még a könyv-péddányszámok -is sokszor csalókák, mert a megvett könyv -nem azonos az elolvasott könyvvel. Tehát 452