Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - István, a király - Szörényi Levente és Bródy János rockoperájáról Bakay Kornél régésszel beszélget Sárdi Mihály

István, a király

SZÖRÉNYI LEVENTE ÉS BRÖDY JÁNOS ROCKOPERÁJA. BAKAY KORNÉL RÉGÉSSZEL BESZÉLGET SARUI MIHÁLY.

Köszönetét mondok a Tanár úrnak, hogy meghívásunknak eleget téve, megtisztelte produkciónkat. Beszélgetésünket azzal kezdem, hogy mi a véleménye a rockoperáról és a szabadtéri előadásról? Kérdéseimmel természetesen igyekszem körülölelni az egész témát, annak történelmi, politikai, kultúrpolitikai és társadalmi vonatkozásaival egyetemben. Bakay Kornélt, akinek !— többek között — egy nagyon lényeges és szép könyvét olvastam a magyar államalapítás koráról, nem hiszem, hogy be kellene mutatnom az olvasóknak. Most tehát, mint régészt, mint történészt és tanárt kérdezem a történelmi István királyról. Manapság is vannak olyanok, akik azt mondják, nem bizonyos, hogy szükségünk volt István királyra, s ha nem úgy cselekedett volna első királyunk, ahogyan cselekedett, akkor lehetséges, hogy másképpen alakult volna a történelmünk. Tudom, hogy ez a „mi lett volna, ha”, kiváltképpen történész szemmel szakszerűtlen és értelmetlennek látszó kérdés, mégis arra kérem, mondja el a kétkedőknek is, a rajongóknak is, mi volt István királyunk valódi szerepe a magyar történelemben? S persze azt is, tetszett-e egyáltalán a rockopera?

A kérdés elől vialó némi kitérés volna, ha röviden a at mondanám, hogy nagyon tetszett. Ezt mint néző, mint az egész rockoperálnak a nagyon is ügyletemmel kísérője, teljes joggal megtehetném. Most azonban, amikor a történész—régész felelőssége is kell, hogy áthassa az embert, azt hiszem, hogy egy piait élőbbről kellene kezdeni, mert a történelemszemléletünk mindenkor a tudásunk mennyiségétől függ. Tehát amikor egy nemzet a történelmére visszíatetoint, akkor természetesen nemcsak a kiválasztott szakemberek, sőt elsősorban nem a kiválasztott szakemberek véleményét kell hogy megmutassa, tükrözze, hanem egy adott generációnak, egy adott társadalomnak a történelemszemléletét. Itt mi nagyon komoly gondokat látunk, mert a imái nemzedékek, a fiatalok és a középgenerációk súlyos zavarokkal küszködnek. Ezért még azt sem mondanám, hogy felesleges volt a kérdés, hogy mi lett volna, ha. Nem érzem 'történelmietlennek még ezt a kérdést sem, noha önmagában természetesen vannak hiaimiis felhangjai is, vagy lehetnék legalábbis. .Mindenesetre azt hiszem, hogy a történelemnek feladatta és értelme feltétlenül abban áll, hogy meg kelll találnunk a múltunkban fellMhető rejtélyek alternatíváit, tehát a megoldás alternatíváit. Ennek a keresése részben szakfeladat, tehát történészi-tudósi feladat, részben pedig bemutatási feladat. Legalábbis én így képzelem és így tartom. Ez azt jelenti másképpen, hogy egy ilyen rendkívül jelentős törtóneilimi személyiségnek, mint István király, a bemutatása nemcsak felelősség, hanem ennél lényegesen több. Hogy Marc Bloah-nak, a neves francia történésznek a szavaival éljek: a történelemnek nem szégyene az, hogy az érzésekre kíván hatni. Sőt, még tovább megyek és azt mondom, hogy a történelemnek nincs értelme, ha mi történészek, a minket körülvevő társadalomra nem tudunk hatni. Mármost hogyan hathatunk? Hathatunk a tények száraz erejével, de természetesen ezt fel kell izzítani! És itt a „kell” szót alá is húzom, és én merem vállalni, hogy minden Valamirevaló történésznek hatnia kell az érzelmekre is. Attól egy történelmű mű nem lesz rosszabb, ha hatni tud, ha képes hatni az érzelmekre. Ebben látom ón a roakopera nagy jelentőségét. Még azt is megkockáztatom, hogy nemzeti zeneirodalmunkban egészen különleges helyet vé451