Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Sárándi József: Útszéli történetek (elbeszélés)

— Nem azzal van ibajam, (hogy énekel, hameim azzal, hugyan.

A főnök anna a bölcsességre jutott, 'hogy a jövőben állítsam takarékra az éneklőimet, várják, míg megjön a hangom, felőle aztán a Vámosi Jánost is leénekelhetem a térképről. Velem különben is minidig „gáz” van, jó lesz, ha meghúzom magam. Dalnoki hajlamom kiélése az ebédidőre korlátozódott. Míg az öreg otthon ebédezett, enyém volt az egész tetőbirodalom. Sétáltam az attikán és lefüttyögtem az udvaron szünetező lányoknak. Mutatványaimhoz jókora közönség toborzód'ott. Tótágast álltam, bukfencet vetettem a (húsz méter magasban húzódó keskeny tértífalon. Teljesítményem vihogással, sikkantásoklkal honorálták a lányok. Aztán meló megint. Az öreg szögeit, én meg adogattam neki a palát, szöget, viharkapcsot. Közben alá kellett tartanom, könnyebb volt úgy beütni a szöget, s a pala sem repedt meg az ütések okozta lécremegéstől. Csakhogy az idők folyammán a környék fölszálló pora szellőzőablakokon, f'ödémrése- ken át vastagon a léceikre rakódott és a püiföléstől arcomba, verítéke® testemre potyorászott. A pókhálóval elegyes por izzadságban oldva 'rémesen csípett. Viszkettem, vakarództam. Néha már a guta kerülgetett, s dühömben megátkoztam a születésem napját. 'Minden kínomért Dani bácsit tettem felelőssé, és természetesen magamat. Miért voltam olyan állat, hogy rá hallgattam, hogy megdumálhatott. De ő 'Csak verte fölöttem szakadatlan, az eget is képes lett volna bepalázni, nekem meg szemeinkéit, hullt a pofiámba a por. Annyira beleéltem magam ikilátásteli jövendőmbe, hogy nem vettem észre a horpadást.

Gyanútlan léptem tovább, pedig a pedellus az első napon figyelmeztetett, hogy van hely, ahol a (beázások miatt mór csaknem leszakadt a mennyezet. Salákpor, fakorhadék és vakolatdarabok között érkeztem a női >W. C. előterébe. Épp szünet volt, (teljes nagyüzem és jelenésemtől kitört a párák. A fülkékből előugráló lányok futás közben rángatták magukra bugyogójukat. Mintha egy zsák macska esett volna forró vízbe, akkora lármát csaptak. Én voltam az aznapi csoda, mikor vadonatúj paribundámban a ramatyból kilépve Végigmentem a folyosón.

— Csakhogy épkézláb megúsztam! — szakadt föl belőlem a sóhaj.

— Meglásd, nyakunkba varrják a kárt,/ s majd fizethetünk — duruzsolta Dani bácsi.

— Még csak az kellene! — méltatlankodtam. Festés előtt úgyis rendbe kellett volna tenni a plafont, a „bontást” legalább elvégeztem a kőművesek helyett.

Fájcontkor az öreg megkérdezte, hogy megyek-e „csövet csinálni”. Én azonban a földszintre igyekeztem zuhanyozni. Fürdő után trappoltam haza, hogy végre kiallhassam magam. Másnap Géza is munkába állt és befejeztük az egyik épületszámy tetőjavítását. Ebéd után a keletkezett hulladék eltakarításával, az apró hibák megszüntetésével, s a végzett munka fölmérésével foglalkoztunk. Mesterünk papírt, ceruzát vett a kezébe. Géza a tetőn mért és lekiáltotta az adatokat. Zsebeiben pala darabkák voltak, s ahol a kipáttogzó mészikrák helyén lyukak keletkeztek eltüntette. Átadáskor ugyanis — mikor 'általában nem esett az eső — a munkáltató nem arra figyelt, hogy megszűntek-e a ibeázás- góook, azt leste hol világít a tető. Azt hitte talán, hogy azon a picurka lyukon folyik majd be a legközelebbi zápor lösszes vize, holott a rajta behulló csapadéktól a bolha is szomjan halhatott volna.

— Géza, ott is egy luk, azt is be köll gyukni! — kiáltotta Dani bácsi, s egy léccel alulról megdöífködte a prezúros palát. Géza „gyukott”, az öreg vázlatokat rajzolt, adatokat jegyezgetett, én pedig az eresz alá lapátoltam a pala424