Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Sárándi József: Útszéli történetek (elbeszélés)

kémény mögé bekukkantott. Kéményvizsgáló buzgalmában vészesen közeledett törmeléket. Szarufától szarufáig haladva mindent gondosan megnézett, minden a helyihez, ahol én délelőtt hirtelen támadt szükségemet elvégeztem.

— Szóljak? (Ne szóljak? — spekuláltam. Ha belelép, abból botrány lehet. — Belelépett. Aztán'féllábra állt, jegyzettömbjét a ceruza mellé jobbjába átvette, s mintha lakfccfiipőt porolt volna balkézzel ídorkója „sáros” pontjára csapott. Lábát leengedte, s kezét orrához lendítve szagolt. Nem hitt a szimatjának, mozdulatot ismételt, s szagolt megint. Igen, most már kétségtelen.

— Az Isten irekkentse el a ... melydktek vót az?!

—^ Én nem! — köztölte Géza, alig tarthatva már kitörni vágyó kacagásiát.

— Én sem! Én sem! — próbáltam tisztázni magam.

— Akikor (biztos a szomszédasszony vetette ide sütőlapáton ugye?! (Megáll- jatok büdös kölykök, megfceserülitek ti még ezt! — tette hozzá fenyegetőn és dórikéit lerúgva elrohant.

Az 'öregnek kiteltek az évei, s a következő esztendő augusztusában nyugdíjba ment.

— Igaz, nem sok a pénz, — morfondírozott — de összetfabrikálom hozzá a pótlást. Úgysem lennék meg munka nélkül, hirtelen leállni nem is szabad, mert olyasféleképpen jár az ember, mint a működő gép, melynek vasrudat dugnak a fogaskerekei közé, törik, zúzódik minden és tönkre megy. Látom a pajtásaimon, aki leállt közülük, meghalt.

Dani bácsi továbbra is fabrikált, de magas vérnyomása miatt tetőre nem mehetett többé. Betoncsövet, kútgyűirűt csinált. Háza után a raktárépületet is visszakapta. Ha benéztem hozzá, minidig ott találtam. Tett-vett, betonárut locsolt.

— Nem vagy még miniszter? — kérdezte tréfásan. A miniszterség lett a mániája, sokáig terjesztette rólam. Ha katonáéktól (szabadságon voltam és meglátogattam, mindig azzal fogadott; „Van-e már rangod? Milyen rangod van?” Jóslatával valóban akkor hasomlott meg, mikor leszerelés után eléje tettem a katonakönyvemet.

— Rendfokozata: honvéd — olvasta hitetlenkedve.

— Biztos majd más téren viszed valamire — közölte újabb föltevését.

— Biztos — hagytam rá, arra gondolva, hogy aki enged; hamarább szabadul. .Régen nem láttam. Nagyothallása miatt lehetetlen az igazi beszélgetés, s bizonyára csak magunkat ismételnénk.

Egyszer, ha majd csillagokkal cserepezi a mennyei tetőt, kacarászva mesél a Nagy Főnöknek: „Azt a betyár mindenít, vót nekem egy inasom, akiről mindig aszáttem ...”

*

Dani bácsi nyugdíjba vonulása után Géza is elment a cégtől. iflA községgazdálkodásnál magasabb órabért kapott. Szakmunkásoklevél híján parkettázóként vették állományiba, de tetőfedőiként alkalmazták. (Nem fogta ott sem a hely. Dani bácsi szerint Gézát a „nyugtalan vére” hajtotta. Szerintem nem akart a tetőn megöregedni. A rock-zenét imádta, amire „csörögni lehet”. Házibulijainak híre kelt. Egy alkalommal csoportosan elkövetett nemi közösülésben való részvétellel gyanúsították. Sikerült tisztáznia magát, de ha történt valami a városban, őt később is elővették. Alibit kellett igazolnia. A zaklatásoktól megha- sonlott. Példaképe a bátyija lett, aki ötvenhatban disszidált, és kint állítólag jól

425