Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)
dalokat tanulni, énekelni, pedig azt az egyet szerettem volna. Természetesen vasárnapi istentiszteletre se jártunk, mint .a népi kollégisták. — Az első titkár valami diktátorfióka magatartását vette fel. A népbíróság nem egyszer kéjjel, drákói módon büntetett. A tekintélyuralomban felépült társadalom minden intézménye, család, iskola, hivatal is tekintélyi alapon állt, tagjai tehát ezt az életformát érzik természetesnek és a közösségit természetellenesnek. A vezetők is csak tekintélyi alapon tudják a közös életet elképzelni. A hordából csak akkor lesz közösség, ha élményeket tudunk nekik adni. Erre voltak jól a népdaléneklések, a falujárások, meg a közös munka. Színdarabot tanultak a gyerekek. Mihályién kezdtük a falujárást. A hatás nagy volt, különösen a gyerekek kedveltek meg bennünket. A műsor második felében az éltesebbek is velünk fújták azokat a dalokat, amiket már elteme- tettnek hittek. így fejezte be Kari bátyám oelld'ömölki hősi éveiről a beszámolóját. A hősi korszak ezzel megszakadt és azóta sem köttetett össze. Uraságod megkérdezhetné, mért kellett betiltani, ami nemes és hasznos? Az alapítót elmozdították, Szombathelyen lett tanfelügyelő, majd a pécsi főiskola történelemtanára, tanszékvezetője. Jó híre többször fülembe jutott, régi diákjai beszéltek róla. Legutóbb éppen egy csepregi tanárnő. Szeretném, ha kiváló rokonomat Uraságod is megkedvelné, mert az ilyen emberek a legnehezebb időkben sem tagadják meg magukat, legyen az a német elnyomás vagy az eltorzult szocializmus. Kari bátyám például a német kultúríölény időszakában egy nemzetközi történészkonferencián inkább latinul tartotta előadását, mintsem németül beszélt volna, pedig jól tudott németül, franciául, még az ógörög nyelvet is bírja. Nem dicsekvős ember ő, ezt a tettét sem tartotta olyan nagyra, csupán megemlítette. Éppen az én gyatra, s egész nemzedékem gyenge nyelvtudásával kapcsolatosan hozta elő. Múlt az idő, már a tüdőmet is tele dohányoztam, mennünk illett. — Aztán gyertek máskor is, várunk benneteket gyerekestül. Örömmel megígértük. Legközelebb megnézzük a szőlőjét, ahol könnyedebben cseveghetünk mindenféléről, ami a Tekintetes Uramat nem is érdekelhetné már. XV. Voltam a Kemenesalján májusban újra, Pozsonyból Szombathelyen át Pestre jövet. Pozsonyból éjjel négy órakor érkeztünk Szombathelyre, azután egy napi pihenő után Celldömölk. S onnan a Káld melletti Farkaserdő. Szarvascsorda legelt barnán a zöld gyöpön a bika méltóságos hercegsége körül, észrevették bennünket és beijedtek a sűrűbe. Mintha zöld lepkécsfcék lettek volna rajban végig a hatalmas erdőn. Benéztünk Dukána. A temető sövénye csupa orgonavirág volt. Belül a pici kripta-épület, akár a kápolna, ajtaja fölött kereszt. Du- kai Takáts Judit örök nyughelye olyan, mint a szegények pincéje, mely a földbe tágul, olyan, mint a falumbeli dukayak valamivel nagyobb házacskái. Kissomlyón autót döglesztő úton meglátogattunk egy öreg remetét. Ültünk a rönkön melegítő fényben. Akkor, abban az órában, nem volt annál jobb hely a világon. Az öreg egy koccintás után félrement kapálni. Megtudtam, a háború után pozíciójából kirúgták, s idetelepedett az egyetemet végzett, az új rendnek alkalmatlan magányos. Arra gondoltam, az efféle remetéknek milyen 31
