Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)

kollégiumot akartam, hát a bejárást gimnáziumi engedélyemtől tettem függő­vé. A jelentkezők száma így fölszaporodott huszonhatra. Azt akartuk, hogy a kollégium ne belső tenyészet legyen, hanem kifelé irányuló, a gimnázium egész ifjúságát célbavevő tevékenység. Igazi közösséget akartunk. Mi jellemzi az iga­zi közösségi embert? Minden tag egész egyéniségével benne él a közösségben. A közösség bizalmával visszaélni a legnagyobb vétség, rongyemberség. Az ad­digi nevelői szokástól eltérően nemcsak az értelmi, fizikai képességet akartuk kifejleszteni, hanem az érzelmi és társaséleti hajlamokat is. Ugye te nem vol­tál népi kollégista? — Majdnem — válaszoltam —, fölvettek Pestre az Apáczai Csere János mintagimnáziumba. Szüleim mégsem engedtek el, hátha-kitör a háború, hátha elzüllök. Ehelyett a pápai benoésefchöz írattak, oda se mentem. Akkor államosították az iskolákat, gondolták, jobb nékem otthon, hisz ugyan­azt tanítják, mint a városban. Kari bátyám beszélgetésünk elején figyelmeztetett nagyothallására, nem is beszéltem sokat, inkább kérdeztem, közben észrevettem, már az asszonyok­hoz is hangosan szólok. — Ahhoz, hogy a nevelőintézet magához tudja vonni az egész ifjút, ele­ven közösséggé kell tenni, nevelők és növendékek közös műhelyévé. Az erre irányuló szándék azonban mindaddig jámbor óhaj marad, amíg a növendék nem kap az intézmény életében tényleges szerepét, s ezt a szerepet nem teszi rendszeressé egy jól működő szabálykeret. 1947. november 4-én kezdett a kol­légium. A beköltözött huszonhat tagnak összesen tizennégy ágyat tudtunk biztosítani. — Akármilyen izgalmasak lehetek az 'első napok, mégse felejtsük el, mi volt az a szabálykeret? — Igazad van. A kollégiumi élet a diákok önkormányzatán alapult. A közgyűlés volt a legfőbb, az választotta a kollégiumi tanácsot, a szövetkezetek a közösség sejtjei, fegyelmi ügyekben a népbíróság döntött. — Hát akar olyan volt ez, mint valami kicsi népi demokrácia. — Hogyan fektessünk huszonhat gyereket tizennégy ágyba? Két nagy termünk közül az egyikbe bepréseltük az ágyakat. Az összeillőket jól össze­párosítottuk. Ügy feküdtek, mint a keringek. Engem meg bizony annyiszor vert ki a hideglelés, ahányszor csak eszembe jutott, mi lesz itt, ha valami jár­vány talál kiütni közöttük. Nem ütött ki szerencsére. Szekrényeink, székeink, asztalaink se voltak. Még jó, hogy ekkor lett hajléktalan a gimnázium egyik osztálya. Betelepítettük a kollégium másik termébe, így lettek padjaink is, és lett legalább délelőttre tüzelőnk. A közösségi élethez nemcsak a tanulás tarto­zott. Az őszi esőzések idején megmunkáltuk a kollégium kertjét. El kellett hordani azokat a romokat, melyeket a bombázás hagyott hátra, el azokat a roncsokat, amelyek a katonai gépjárműjavító műhelyből maradtak vissza. Utá­na következett az ásás. A hallatlanul, szinte őrs zá g út kém énységűvé tömött, öt­száz négyzetméteres kertet sormunkával ástuk fel. , Aztán Kari bátyám a napirendről beszélt, s eszembe jutott az én kollé­giumom, vagyis diákszállóm, mert arra már a népi kollégiumokat feloszlatták. Már a névváltozáSsból is megtudhatja Uraságod a különbséget. Kollégium, eg jó­félén munkálkodók testületé, otthona, a diákszálló meg csak a szállása, bár a mienk valamiképpen otthoni közösség is volt. Nem éreztem jól magam, talán ezért vannak fenntartásaim a népi kollégiumi élet iránt is. Percre beosztva a nap, szüntelen sorakozó. Sokat tudnék beszólnii. Nekünk már nem kellett nép­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom