Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Jurij Andrejev: Pincérnő a disco-bárból (elbeszélés)
Keservesen zokogtam, arra gondoltam, többé nem lehet gyerekem s a szívem is belesajdult, úgy sajnáltam ezt az elsőt, őt, a lángoló szerelemben fogantat, akit megöltek. Azt hittem, mindent kimartak jóddal. Pedig az apáca kedvesnővérek jók voltak hozzám, nem adtak hőmérőt, hogy tovább a kórteremben maradhassak, levest hoztak. Amikor járni kezdtem, ismét átvittek a börtönbe. Ugyanaz a Gestapó- főnök hivatott s így kezdte: — Már kétszer megszöktél — orosz kém vagy. Felkötünk és kész. Ügy bizony, földim. Éreztem, nem sok maradt hátra az életemből. Arra gondoltam: megölték a gyermekem, engem is rrjeg akarnak ölni s ha én is elpusztulok, akkor Gyulának sem lesz helye a földön. Nem, mégsem adom meg magam, keresni fogom a lehetőséget. Ha csak az én halálomról lett volna szó, talán megadtam volna magam, de hittem a csillagokban, tudtam, hogy meg kel'l mentenem szerelmemet, aki Kieviben éppen az utolsó órában jelent meg, amikor a fasisztáik a házunkban anyámmal együtt fel akartak robbantani bennünket. És most, ibírám és védőm, menj s kérd fel isimét Mártát. Ki az a Márta? Istenem, de rossz a férfiak ,amiékezete! És még miattuk vállaljuk a halált, a máglyát... Ö az a gazella, az a szépség, akit először felkértél. Hát még a nevét sem kérdezted meg? Istenem, istenem... Akkor minek kérted fel? Persze, a partnerei most nem hagyják nyugton, egy igazi férfi azonban pontosan át kell hogy vegye egy nő hullámhosszát. Lehet, hogy a nő nem is gondol most erre, de valahol a tudata alatt nem érti; lehetséges, hogy annyira nem tetszem neki, hogy oda sem llép hozzám? Jegyezd még meg: nem haragszik Terézre, de valahol bent a szívét egy kis vad- macska karmolássza, látja, hogy egy másik jobban vonz s ez fáj neki. Mi szükséged rá, hogy fájdalmat okozz ennek a törékeny teremtésnek? Az összes lehetséges rossz még előtte ál, hadd legyen most boldog. Menj csak, menj! Teréz tudja ezt, okos, akár Szűz Mária, tudja, ez neki nem árthat, a karcsú Mártának viszont örömet szerzel vele ... Visszajöttél? Több konyakot nem kapsz, igyál colát. Látod, hogy ragyog az örömtől az az apró asszony? Nem is sejti, mitől lett egyszerre oly vidám a lelke, hiszen nem tart jobb partnernek, mint azokat a gyorsan növésnek indult, fekete- bajuszos langalétákat, mégis megnyugodott, jól érzi magát, nyugtalansága szerte- foszlottt. Teréz miatt pedig ne aggódj, megjön, nem vész el. Lásd be, furcsa lenne, ha egy ilyen szép lányt senki nem kérne fel. Lám, már itt is van, siet hozzád. Hát így, bár apránként, de meg tudjuk változtatni a hideg szelet. Csak az kell hozzá, hogy ember légy s nem porszem, melyet sodor a vihar. Engem azonban vitt a vihar, jóllehet már nem voltam porszem. Elhatároztam, saját sorsomat, Köpeczi százados, elpusztult gyermekem s összes jövendő gyermekem apjának sorsát a kezembe veszem. A kilencedik napon, reggel ötkor ezt hallom: — Kohanovszkajia, kifelé! — Hová? — Pofa be, kifelé ... A zárkában mindenki dzegni-mozogni kezdett, sírás hallatszott, a cigányasszo- myok gajdoilnii kezdtek, én az ajtó fölé fordultam s ezt kiabáltam: — Lengyelország még nem veszett el! Lesz még ünnep a mi utcánkban, lányok! A foglár meg akart lökni, de ránéztem s visszariadt. Megyünk az irodára. „Transzportba vele!” Rendben. Majd megszököm a transzportból. Indulunk a pályaudvarra, oldalt pillantgatok, nem lehet megszökni, erősen őriznek. A vagonok is szorosan záródnak. Táborba szállítanak. A sínpár áthalad a kapun, egy egész szerelvény befér rajta. Útközben nagy bombatámadásba kerültünk. Reménykedtem, hogy szétverik a vagont s megszököm, de nem, épségben megérkeztünk. Most már ihat egy keveset. Nem hívlak meg többet, férfi vagy, nem bánthatom meg a büszkeségedet. Amikor egy férfi elveszíti méltóságát — üres húsdarabbá 330
