Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Krasznahorkai László: Herman, a vadőr, A mesterségnek vége (novellák)
szavakat találni ekkor): brutalizáljuk a dolgokat, épp tökéletességükért sértve fel sérülékeny épségüket, akkor „Hermán” ősi beidegződések kényszerétől hajtva mo- numentalizálja a kártékonyságot. Ezek után érthető, miért fogadtuk el a szálloda- igazgató javaslatát, aki egy nap tudatta velünk, hogy a csapdás lefogására számos, úgynevezett „társadalmi-önvédelmi csoport” alakul a városban, s ő, miután tisztában vagyunk már a helyzet tarthatatlanságával, úgy véli, mi magunk is résztve- hetnénk a hajtóvadászatban. Így esett, hogy már aznap éjjel kibiztosított szolgálati revolvereinkkel a kézben mi négyen is ott járőröztünk hát az utcákon, s bár belőlünk hiányzott az a heves gyűlölet, mely a polgárok arcán tüzelt, kíváncsian forgattuk a fejünket, s megfontoltan lőttünk az itt-ott elsurranó gyanús árnyékok után. hasztalan: sem nekünk, sem a felháborodott lakosoknak nem sikerült szembetalálkozni a titokzatos csapdással, s mivel akkortól néhány napig fölfüggesztette működését, úgy látszott, e mérhetetlen túlerővel szemben beismeri tehetetlenségét, s elmenekül. Mégsem így történt, noha az általa keltett riadalom úgy ért véget, mint egy természeti csapás: anélkül, hogy a polgárok szembeszegülése célt ért volna, „Hermán” egy különös akcióval saját maga ítélte úgy, hogy tevékenysége befejeződött. Egy napon, hajnalban, amikor a katolikus bazilikában a süket templomszolga elindult az oltár felé, hogy a virágok alatt kicserélje a vizet, hirtelen megtorpant, mert a Megfeszített előtt néhány lépésnyire egy ijesztő tárgy hevert a vörös szőnyegen. „Hermán” hattyúnyakcsapdája volt, feltehetően: az utolsó. S mert a város ebből megértette: a megpróbáltatásnak vége, a szerkezetet estig nem is mozdították el, hogy a látványosságra tömegesen érkező polgárok egyike se szalassza el az ünnepélyes pillanatot, midőn nyilvánvalóvá lett, hogy egy kísérletnek, egy szakmának, egy ősi mesterségnek mindörökre befellegzett. A kínzó kérdésre, miután nem lehetett tudni, az oltárhoz járulóknak, vagy netán a keresztről leszálló Krisztusnak szánta-e csapdáját „Hermán”, már nem volt válasz, mert a rém, heroikus küzdelmeink örökre fájó, hiányzó ellensúlya valószínűleg még aznap hajnalban elhagyta a várost, s végleg nyoma veszett. A helybéliek nyilván már emlékétől is megszabadultak, csak mi őrizzük még e kaland varázsos ízét, az izgalmas, édes Marietta kivételével, aki azóta egy véletlen baleset áldozata lett. 19
