Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Szarka László: A nemzetiségi kérdés kutatása Csehszlovákiában 1976-1982 (tanulmány)
képzetesek felszámolásának legfontosabb eszközét. Hibáztatja az olyan csehszlovák propagandát, amely nem meri beismerni a két világháború ‘közt elkövetett hibákat, pedig „büszkén kellene hivatkozni arra, hogy épp a Kommunista Internacionálé és a CSKiP leplezte te a legkövetkezetesebben ezeket az igazságtalanságokat. A CSKP büszkén mutathat rá arra, hogy következetesen az önrendelkezési jogot hirdette.” (Pomaial 1976. 116. oldal). Ezért nincs helye a klasszikusok által oly sokszor kigúnyolt földrajzi, stratégiai, történelmi, gazdasági érdekeknek és elveknek Csehszlovákia antirevansiszta propagandájában — állapítja meg Pomaizl. Ugyanő élesen bírálja a többségi nemzetek nacionalizmusát, mert még mindig találkozni olyan szemlélettel, amely a kisebbségek által lakott területeket „saját” nemzeti (birtoknak tekinti. A csehek és szlovákok (kisebbségekkel szemben gyakorta megnyilvánuló nacionalizmusának felszámolása érdekében szükségesnek tartja a kérdés távlatainak megrajzolását is: „A szocializmus — Leninnel összhangban — a nemzetek és nemzetiségek önrendelkezését kénytelen tesz teljes egészében végrehajtani. A NOSZF-tól eltérően, amely ezt az aktust rögtön a kezdet kezdetén megvalósította, nálunk, sajátos körülményeink közt erre nyilván csak a szocialista változások végső szakaszában — valószínűleg a nemzetközi szocialista állami-politikai integrációval összefüggésben — kerülhet sor, amikor a mai szocialista államok határait felszámolják és azok egy szocialista államban egyesülnek. Valószínű, hogy a történelmi feltételekre való tekintettel ezek az államok kezdetben abban a formájukban és kiterjedésükben egyesülnek, amelyben addig fennálltak. Az önrendelkezés teljes megvalósulására, azaz az egyes nemzetiségekhez tartozó lakosság szabad döntésére, mely szocialista államhoz akarnak tartozni a közös, az összes szocialista országot és nemzetet egyesítő, nyilván föderatív államon belül, arra még később kerülhet sor. Mindez természetesen a meglehetősen távoli jövő” — jegyzi meg Pomaizl, a prágai Politikai Főiskola hallgatói által tankönyvként használt munkájában. (Uo. 120—121. oldal). Bevezető megjegyzéseink után lássuk, milyen eredményeket értek el, milyen szempontok szerint és milyen területeken folynak az újabb csehszlovákiai nemzetiségi kutatások? A hetvenes évek második felének és a nyolcvanas évek elejének rendkívül gazdag csehszlovákiai nemzetiségi irodalma1 alapján, lényegében négy súlyponti kérdéskör, kutatási terület különíthető el: — az 1968/143. !sz. föderációs törvény alapján 1969. január 1-én életbe lépett csehszlovák szövetségi államforma kialakulása és másfél évtizedes fennállásának tapasztalatai; — a nacionalizmus csehországi és szlovákiai gyökerei, megnyilvánulásai (főként az 1968—1969-es periódusban); — a négy csehszlovákiai nemzeti kisebbség (magyarok, lengyelek, németek, ukránok) helyzete; — a nemzetiségi viszonyok és a szocialista nemzeti fejlődés tendenciái, távlatai. A cseh—szlovák viszony föderatív rendezéséről A cseh—szlovák kapcsolatok második világháború utáni rendezését meghatározó 1945. áprilisi kassai kormányprogram a köztársaságot az egyenjogú cseh és szlovák nemzet szláv nemzeti államközösségeként deklarálta. Ennek keretei közt a szlovákiai ellenállásban vezető szerephez jutott Szlovák Kommunista Párt (SZLKP) a föderatív rendezést sürgette. Erre előbb a polgári politikai erőkkel mindenki által szükségesnek tartott kompromisszum, később a kommunista párt eltérő csehországi, illetve szlovákiai pozícióinak kiegyensúlyozása miatt nem került sor. Az ötvenes évek során előbb az ún. burzsoá szlovák nacionalizmus elleni támadás, majd pedig a nemzetiségi kérdés szocialista termelési viszonyok közti automatikus megoldódásának tézise, a hatvanas években pedig a Novotny-féle vezetés demokratikus centra267
