Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
időből, akár a Szalóky család nemesi címere. Olvasgattam vendéglátóm pályadíjas dolgozatát az adorján/házd földrajzi nevek történetéről, s elcsodálkoztam, mennyi munka egyetlen sor mögött. Legendák, mint a Katyor-forrás esetében, megmentve az utolsó órában, mikor már egybeszántották a dűlőket, s még a Katyor-forrást is betömték. De talán mégsem csak olyan ember képes erre, aki a Honfoglalástól eredezteti magát, sokan éreznek kötelességet a folyamatosságra. Szalóky Károly szülőhelyéről tágítja világát, s kompot ácsol, mint elődei, mikor a Marcal áradása elvitte a hidat. — Na, mi van a hévforrással? — kérdezte valaki délután, amikor elkísértem a három zsák tápszerért. S mert nem fért a biciklire, majd hazaviszik autón, betértünk egy barátjához, ő az utolsó vízimolnár fia, a teherautósofőt. Asszonya fogadott bennünket és megmutatta a kis lakásba zsúfolt gyűjteményt. A falakon tányérok díszlettek, régi órák, képek és kardok. Nekem nem az értékük volt érdekes, hanem, hogy ebben a félreeső faluiban evvel a szenvedéllyel találkoztam. Utána benyitottunk egy rokonihoz. Az asszony a paradicsomoskertből bújt elő, férje munka utáni alvásából ébredt. Lajós-napi maradék pálinkával kínáltak, olyan kevés volt az üveg alján, s olyan sok volt miatta a sza'badkozás. A házigazda Lajos, nyugdíjas, de még jár a szövetkezetbe lovakat hajtani. A falakon itt is mindenféle festmény. — Na, meg tudod-e mondaná, melyiket csináltam én? — Azt a lovaskocsit, aminek majdnem kiesnek a kerekei. Láthatóan jól esett Kari bácsinak, hiszen a megkülönböztetésre mindenki büszke lehet, s ráadásul ő még azért is, mert az övé volt a legjobb kép a falon. Szerepem ezután megszűnt, hagytam a beszélgetést a számukra olyan ismerős vágásban folyni tovább. S megtudtam, hogy az új gazdászt, az agronómust a falu nem szereti. Tizenkét év óta ez a kilencedik helye, durván bánik az emberekkel és ráadásul szakállas. Íme, az egyik tag esete. Fölszántották a rétje előtt az utat. Ment kaszálni, de csak tolhatta a szántáson a biciklijét. Arra autózott az agronóraus a terepjárón. — Az nem út! Tilos az átjárás! Hallja-e? — Tilos ám az anyád istenit! Majd evvel a kaszával megbo ro tv állak! A házigazda, mintha egy hőstettet mondott volna el. Ha ez a kis eset a Tekintetes Urat nem nagyon érdekli már, arra azért gondolhat, hogy falun minden kis történet mennyire fölnagyui, hátha még ilyen nemszeretem vezetőre irányítják. Jól ültem a napos veranda nyugszékében. Az asszony arról beszélt, hogy itt mennyien elisszák a keresetüket. Van három gyerek, a családi pótlékot megkapja *z államtól a feleség, a többi a kocsmában marad. Egy korsó sör pálinkával még fiormálás adag munka után. De ha csak ennyit innának! Legalább egyszer életemben igyák rúibizlifoort is, megkóstolom. Vége a napi munkaidőnek. Az autóbuszról a kocsmába tódulnak az ivók. S j/alóban, mintha csak a nők mennének haza egyenest, a férfiak johbra kiválnak cözülük. Nem lephetik el a söntést olyan feltűnően, ha az a isok falhoz és egymásba döntött kerékpár arra vall, a kimérés eddig sem lehetett üres. Kari bácsi oda se íéz, bemenni nem kívánok én sem. Fejből tudom, mi történik ott bent. Tehóncsorda ringatózik hazafelé, de csak annyira, mint a teherhajók. Kard bá- sdt meglátja és megszólítja a tehene, megvárja a becsukott kapunál és otthonosan wvonul. Következik a fejés alatti nyugtatásra való kis etetés. — Csak fejni ne köl- ene! — szól a gazda a zsóter fölül, én meg az istállóajtót támasztom. Ahogy végére járt a nap, úgy lett jelenvalóbb nekem Szalóky Károly. Kiválom, ezt érezze a Tekintetes Űr soraimból és a sorok közül. De azért mégis jobb stt volna együtt tölteni a napot. Csak azt nem kívánom, hogy sötétben árnyék- zékre kenhetett volna mennie. Én jól megjártam, a rossebb egye meg! Még vilá- osan kinéztem áz árnyékszéket, de elfelejtettem előtte a gerendarakást. Hold nem ütött, se csillag ... tovább nem folytatom. Hogy ne evvel a történettel fejezzem be, engedjen meg néhány információt, íelythez a vacsora-beszélgetés alkalmával jutottam. 257
