Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

vággyal. Kínos! És ezek között az etnergiás öregek között betegnek képzeltem magam. Hazajvágytam, hogy azt ehessek, amit akarok. Közeli halálomra meg ne figyelmeztessen senki! Majd a disznótoron föleszem az egész asztalt! Mi lenne velem, ha meghívnának disznóölésre? Ebbéli érzéseimet csak később mertem bevallani, s megkaptam Kari bácsitól. — Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát! Nem először hozott a finnyásságom zavarba, s most, amikor túl vagyok rajta, inkább vendéglátómra gondolok, milyen ember is ő?

Festőnek, költőnek, nyughatatlan mozgatónak mondtam az Űmak első tájékoztatásul, s most kezdjük onnan, hogy nyugdíjas paraszt. Jó gazda lehetett, s most is a háztáji gazdaságban az udvari állatzsiibongásból, nyüzsgésből pontosan megállapítható, mintha birtokára lenne indulóban, pedig osak az elosztóhelyre biciklizik abrakért. Felére rekesztette istállóját, de óljaikban a hajdani kanban röfögnek a disznók, a baromfi sem lehet kevesebb, mint azelőtt. Apámhoz hasonlítható, de a huszonkét év korkülönibség másképpen határozta meg a sorsukat. Apám szövetkezetbe kényszerülve lehanyatlott, Kard bácsinak fiatalabban túl kellett élnie ezt a lélek- kanambolt, ami öregemet lerokkantotta. Volt okosan gazdálkodó paraszt, hét évig katona a második világháborúban, Erdélyiben, Szerbiában, Ukrajnában bemérő tüzér és írnok. Éppen a front 'előtt ért haza. A háború után osztályából kiközösítették, hát aknát mélyített a padragi szénbányában, munkabalesetekre figyelmeztető táblákat pingált, mert ahhoz is tehetsége volt.

Amint említettem, már az első pillanatban festményeivel büszkélkedett, s szinte egész egyéniségét rám zúdította, csak kapkodtam a fejemet. Kérdezte, melyik tetszik a legjobban. — Az a kemény-arcú — mondtam —, meg az a geometrikus táj. ízlésem szerint a többiek inkább a mesterségre vallották, de azok is olyan minőséggel, hogy a pápai képzőművészeti kör tagja lehet. Ahogy az egész napot külön világában jártam és végigbeszéltem vele, tehetsége annyi oldaláról mutatkozott meg, sajnálkoztam, mért rekedt ide a világ vaknyúlványába, ahol minden lehet valamiképpen, de egyik sem igazán.

— Beírattak a celli iskolába, de hazahoztak az első év után. Egyedüli gyerek voltam, kellettem itthon. Csak labdáztam. Nem igen tanultam.

Emlékezzék vissza az Űr a ceüdömölki népi kollégium és gimnázium alapító igazgatójára, miként mondta, mennyire tálentumos a magyar parasztság, s mennyire szükséges műveletlenségébőd kiszabadítani.

Ahogy telt a nap, úgy oszlott reggeli ködös szomorúságom, s úgy sorjázott egymás után a kérdés, mi lelhetett volna Szalóky Károly. Régész és népkutató? A régi iskola egyik termében egymás hegyén-hátán mindenféle relikvia várja az elpusztult parasztvilágból múzeumi restaurálását, kiállítását. Annyi, hogy ez a terem csak raktára lehetne, ha az egész épületet tájmúzeummá nem alakítanák. Üj lakás kellene a benne lakó családnak, máris mutogathatná a környék veszendő értékeit. Bízom benne, ha már Kari bácsi szenvedélye által megmentődött, nem hagyják idezárva szuvasodni és porosodni. És elámul az ember, mit takart a föld, mát titkolt a padlás, megindulhat az emlékező képzelet. S mert minden a környékről való, a látogatók múltjukban is otthon erezhetnék magukat. Most a nép eszeveszetten pazarolja bútorait, szerszámait cseréli ki ízléstelen gyártmányokért megrendült csínérzéke következtében. Itt a kézművesség tökélye a hasznosság és szépség együttesében. Ha azt mondják, elavultak, válaszoljuk rá, csak a hasznosságban, de küllemükben és történetükben maradandók és fontosak. Idevaló lenne a Fisztó pusztai római kori fürdőmedence, ha valaki adna helyette olcsó betonból valót, bár az én emlékezetemben már örökké a helyén marad a néma hattyúval. Annyira ismerős minden a kiscsősz! kődísztől kezdve, de a mai gyerekeknek olyan távoli lehet, mint nekem a fekete menyasszonyruha, szinte el sem hiszem az egeraljai gyászba öltöztetett arát. Hát nemcsak Kalocsa környékén volt szokásos?

Az iskolában lakó, gyanafkvó asszony rideg félrenézése mellett jutottunk ki az udvarból. — Lakást kellene adni nekik — mondtam Kari bácsinak. — Azt kellene — válaszolta Kari bácsi. — Elmenjünk a Katyor-forrásihoz? Két kilométer.

255