Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Mészáros Sándor: Isten útjai (szociográfia)
Bement, körülnézett. , — Szépen berendezkedtek — aszongya. — Örülök neki. A lakásom nem met tönkre. — Ha az életbe még úgy fordul, még visszajöhet. Én miattam! Én nem kötöm m; gam. Müniköt idehoztak, itt vagyunk, hogy hónap hova visznek, ott leszünk. Soí tudja az ember, hogy hol lesz otthon. Sose tudni, hogy az életibe mi adódik! — Hát, igen. Beszélt szépen magyarul. Visszamentünk az ivóiba, ő fizetett a többieknek e Első nap vótak ötön, második nap hárman. Harmadik nap es eljöttek. Akkor két idegen, s 6 vót. Így sorba fogytak. Kori reggel bézörgettek, én valahogy ötletszerűen, métt-e, az első ajtón béengedem, í| a sarokháznak az elejin, erre es ucca, erre es, a sarkon vót az ajtó. Beengedte őköt, az ajtót visszahúztam, bémentünk az ivóba. Kértek egy féldecit, odaadoi nekik. Int az illető, hogy még egyet. Még egyet tőtök, de magamnak es tőtök, mi kellett magamnak es tőtsek, inni velük. Mikor megiszom a második féldecit, : ablakok alatt a szuronyok megvillannak. A nagyfénybe. Jőnek a csöndérek. Jőne bé hezzám a pihenőibe. Mondom az embereknek: — Gyorsan elpakolni mindent! Itt vannak a csöndérek! Megijedtek. Megijedtek, hogy most mi es történik. — Nincs semmi baj. Én az ajtót bébúztam, ők kerültek bé az udvarra. A saroktól át kellett jöjjene Elijőni a ház előtt, megkerülni a sarkot, s úgy visszajőni az udvarba. Amíg megk rülik, kimennek, s oszté menjenek, merre látnak. Én nem láttam őköt! Gyorsan ; ablakot az uccafrontra kinyitottam, az embereket kilöktem az ajtón, az ajtót vis szazártam, mikor a csöndérek béjöttek addigra az ablakot es kinyitottam, cigare tára gyútottam, hogy ne mondják, hogy vót itt valaki. Elkészítettem a terepet, hoí tudom fogadni a csöndéreket. — Jóreggelt! — Jóreggelt! — Mit isznak? — Há, mi van? — Császárkörte van, pálinka van, mit óhajtanak ... — Egy-egy rumot öntsön ... Öntöttem egy-egy rumot, mondom a feleségemnek: — Főzzél egy-egy tojást es! Jól van, főz. Osztá elmentek, lefeküdtek. Megteáztak, megreggeliztek, elmente lefeküdtek, hogy én e2ket elkűdtek vót. Mielőtt elmenekültünk, agusztustoa üzent nekem a sógorától. Sógora kémé seprő vót, egy német asszonyai élt, s ha kijött a faluba, az örökké odajött nálun Margitval jáeoódott, anyit jáccódott Margitval, mikor kicsi leánka vót, örökké ve jáocódott. Egy darabig félt a leánka, osztá megbátorodott, addig hordta a cukorki ültette az öliibe, míg megbátorította. Ügy akarta, hogy örökké az öliibe legyen, i hozta a hírt agusztustoa: — Ferenc! Sógorom üzente: jó tétért jót várj! Ez abból áM, hogyha úgy jő a sói ne várd haza a lakásán, mer neki kötelességei vannak! Mer meg vót néki adva, hogy az ellenséget posztítani kell! Aki a házába laki az az ellenség. Ezt az üzenetet küdte nekem. Mer ő es ki vót telepítve, s valafaonnat a táborból megszökött, itt bujkált környékbeli tanyákon, azoknál, akik valamikor kuncsaftjai vótak. Akkor partizái lett. Csetnák vót. Bujkálok vótak, Miháiyloyics-pártiak. Ezt az üzenetet küdte nekem. Akkor melyen szűiwel lehetett véna ott mara ni! Akkor má tudtuk, hogy mü ott nem maradhatunk... Itt kell hagyni mindéi Ától kell jőni a vót magyar területre. Október elejin, október harmadikán indult meg az első menet, negyediké virradólag. Október negyedikére virradólag, szerdán. Akkor lettünk megriaszU de olyen formán, hogy a rádió bemondta, hogy a Bács-iBodrog vármegyének a F 210
