Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Mészáros Sándor: Isten útjai (szociográfia)
MÉSZÁROS SÁNDOR Isten útjai Má nekünk el kellett jőnünk Bukovinából mindenhogyan. Mü ott nem maradhattunk! Mikor leégett Józseífala, akkor 'má nem maradhattunk. Akkara tűz vót József - falán, hogy az egész falu leégett. Eppe ott vótam, sógoréknyi. Vasárnap vót, vasárnap délután. Kölykecskék jáocodtak a pajtába, osztá meg- gyútották. Forróság vót, nyár vót, a falun meg keresztibe főtt a szél... Két óra alatt leégett. De teljesen! Minden, de minden ott égett. Ott a szemünk előtt égett le a falu abba a nagy tűzbe. Jószág, ház, minden... Nem lehetett megfékezni a tüzet! Mondom, két óra alatt leégett az egész falu. Ki 'mit meg tudott menteni, annyija maradott. Estére má csupa üszők vót minden. Egy nagy fekete főt maradott a falu helyén. Csak három ház maradott, a három szélső, ment a szól északról fútt keresztbe. Sose felejtem el ezt! Amíg élek, nem felejtem el azt a nagy tüzet! így osztá eljöttünk Magyarországra ... Deforeceny mellé. Monostorpályi vót a falu neve, ahova békőtöztettek. Ügy jöttünk el Magyarországra, hogy odahagytunk mindent! A fél életem ott maradott. Akkor még nem es gondoltuk, melyen hányódásoknak nézünk elibe! Monostorpálydiból Bácskába vezényeltek, mikor Szerbia esszeomlott, münköt telepítettek a szerbek helyibe. Két hetet vagy egy hónapot vótunk Monostonpályiba, akkor jő a hír, hogy a bukovinai székelyeket Nagykároly környékire telepítik ki. Vót akit le es telepítettek. Boldizsár bátyámét Barcsról esszeszedték egy transzportba, s bé es telepítettek egy községet vélik. Közbe megtámadták Szerbiát, elfoglalták Bácskát, s akkor gondolt egyet a kormányzat: „Ohó! Hát itt vannak a csetnikek, akiket el kell zavarni, ezeknek falvaik vannak, ott jó lesz a székelyeknek!” Esszeszedték a csetnikeket, béűökték a hegyek közi, münköt meg vittek a helyikre. Bódizsárékot má Nagykároly környékiről hozták Bácskába. Mü kaptunk házat, fődet es Bácskába. így egy kicsit nyugudtahb szűwel vótunk. Mer Monostorpályiba csak úgy vótunk beszálláséivá gazdákhoz. A kormány fizetett a gazdáknak naponta két pengőt, hogy tartsanak. Bácskáiba kaptunk házat es, fődet es. A magunk urai vótunk, mint Bukovinába. Én sarokházat választottam, ami azelőtt korcsoma vót. Meg el es vállaltam a korcsomárosságot. Koircsomároskodtam. Hamar meg lehetett tanoini ezt. De nálam vót a csöndérpdhenő es. Éltünk csendeskén. Az egyik reggel béjöttek vagy öten. De reggel korán, napfeljötte előtt! Zörgetnek, s én es olyen vótam, mint a zsidók, amikor zörgetnek, akkor kell nyitni. Napfeljötte előtt bézörgettek, s én kinyitottam az ajtót, béjöttek, béféldeciztek ,s elmentek. Az egyik emlber közülik leste a falakot, sündörgött... Ügy tettem, mintha nem venném észre. A villanyvezeték még nem vót detapasztva, mü letapasztottuk, helyreszedtük a házat, kitakarítottuk, há tetszett neki es. Másnap reggel jő. Akkor megszólítottam: — Magát, úgy nezam, érdekli ez a ház. Akkor a könnyei kiestek. — Igen — aszongya, — az enyém vót. Megengedi, hogy a szobába es bémenjek?! Közbe béjő az asszon. Mondom neki: — Maradj itt egy kicsit, az embervel bémenyek! 209
