Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Békés Pál: Egy színműíró konferencia ürügyén

elv mindvégig, hogy a konferencia a létrejövő műveket, a szerzőt szolgálja. Itt a rendezők és a színészek egyaránt alárendelték. Mindenben kizárólag a szerző kívánságát és szempontjait kell érvényesíteni. A szerző valamennyi próbán jelen van s a darabjával kapcsolatos minden problémáiban ő dönt.

A konferencia valamennyi bemutatandó színművet elegendő példányban hozzáférhetővé tesz, és a szerző által menetközben újraírt, javított részleteket más színű papíron újra befűzik. Hiszen az is tanulságos, hogy hogyan s műt javított a szerző.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy noha az O’Neill Színházi Központ viszonylag keveset fizet a meghívottaknak, mindenki mégis megtiszteltetésnek érzi, ha jelen lehet, s ez még az alkalmanként felbukkanó hollywoodi sztárokra is vonatkozik. A meghívást utóbb soha senki nem mondja le és soha, senki nem késik a próbákról. Amit én láttam: szívvel, odaadással és teljes érdeklődő jelenléttel vesz részt mindenki a munkában. És nem pénzért! Valóban átérzik, hogy a nemzeti dráma ügyéről van szó!)

Az amerikai Országos Színműírói Konferencia rendkívül tanulságos volt és véleményem szerint igen alkalmas hazai 'adaptálásra akkor is, ha Waterfordban természetesen nagyobb technikai apparátus, és költségesebb eszköztár állt rendelkezésre. E konferenciának azonban semmiképpen sem költséges mivolta a fő jellemvonása. S ha hozzátesszük, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségek ezen a téren kevéssé segíthetik színházaink kísérletező szándékait, voltaképpen valamennyi színház érdekét képviselné egy olyan kísérüezető fórum, mely a fent vázolthoz hasonlítana. A magyar drámairodalom és színházművészet egészét segítő műhely volna ez, olyan lehetőség az együttmunkálkodásra, amelyet valamennyien hiányolunk.

„De hátha mégis úgy lehetne...” — gondoltam ott, Waterfordban.

Ha úgy lehetne, hogy egy ilyen kezdeményezés csak és kizárólag a magyar dráma ügye iránti elkötelezettségen alapulna. Ha meg tudnánk őrizni elfogulatlanságunkat a szerzők, alkotók, közreműködők személyét illetően, minthogy ez az elfogulatlanság a siker feltétele. Hiszen nem kellene hozzá több, mint egy gazda s a szándék a fiatal színműírók fölkarolására.

167