Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Békés Pál: Egy színműíró konferencia ürügyén
BÉKÉS PÁL Egy színműírói konferencia ürügyén ** „De hátha mégis úgy lehetne” (Katona: Bánk bán) A Connecticut állambeli Waterford városka nevezetessége, hogy itt született O’Neill. Jellegtelen szülőházát bensőséges lokálpatrióta lelkesedéssel mutogatják a helybeliek. Minden bizonnyal a kisváros nagy szülötte iránti kegyelet indíthatott arra egy helyi milliomost, hogy alapítványt tegyen a kantára amerikai dráma támogatására. Így született meg az O’Neill Színházi Központ s így az évenként megrendezett Országos Színműíró Konferenciák. 1983 nyarán (néhány napot tölthettem ott, s a sűrű és izgalmas programok láttán nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy e tapasztalatokat hasznosítani kellene s megszervezni nálunk, itthon is valami hasonlót. S bár a lehetséges akadályok, de legfőképpen az ellenvélemények azonmód fölbukkanták tudatomban, mégis váltig kísértettek Mikhál bán szavai: „De hátha mégis úgy lehetne-----” — Az 1966 óta é vi két alkalommal összeülő konferencia ugyanis főfeladatának azt tekinti, hogy megújítsa és fölfxissítse a hazai drámatermést, ennek érdekében új, fiatal drámaírói tehetségeket fedezzen fed, valamim együttműködjék már neves szerzőkkel is. (A konferencia ezenkívül fcritiilkusfcépzésseil és forgatókönyvírók fölfedezésével is foglalkozik.) Minthogy a lehetőség azóta is foglalkoztat, megpróbálom röviden összefoglalni a waterxordi Országos Színműírói Konferencia munkájának lényegét. A beérkező munkák — ez alkalommal kb. 1750 mű — kiválogatása és elbírálása többlépcsős folyamat. A zsűrizések végeredményeként 12—18 színmű akad fönn ia rostán. Ezek szerzőit egy hétvégére, úgynevezett előkonferenaia-hétvégére, meginvitálják Waterfordba. Itt a szerzők fölolvassák egymásnak műveiket. A művészeti vezetővel és a meghívott rendezőkkel megbeszélik a szükséges átírásokat és a színpadraáliítás egyéb problémáit. Meg kell jegyeznem, hogy a konferenciának talán ez a mozzanata nyűgözött le leginkább: a szerzők fölolvassák egymásnak műveiket. És érdeklődnek egymás munkája iránt. És hozzászólnak egymás dolgához. És senki nem vonul ki unottan, fölényesen. És mindenkinek fontos az, amiről szó van. A következő lépés már az előadás előkészítése. Meghívott rendező, dramaturg és meghívott tehetséges színészek készülnek a munkára. Négy próba után két alkalommal mutatják be a darabokat. Mivel az egész konferencia a szerzőért van (!) a szerzőnek mindvégig módja van alakítani, változtatni művén. Ez a dolga is. A színészek a darab bemutatásakor játszanak, de nagyrészt fölolvassák a szöveget, ezzel is hangsúlyozva, hogy itt a szöveg a főszereplő. A szerző a konferencia idején találkozik különböző, ugyancsak meghívott profi színházi szakemberekkel ('díszlet- tervezők, jelmeztervezők, stb.) akik elmagyarázzák a használt eszköztár működését, egyben skiccekkel, tervekkel illusztrálják az előadás optimális, végleges megoldását. A második előadást követő napon a konferencia valamennyi meghívottja nyilvános vitán gyűlik össze. Most a szerző, 'a művészeti vezető, a dramaturg és a rendező kiülnek a pódiumra, meghallgatják a jelenlevők véleményét 'és válaszolnak e kérdésekre. Nyilvános beszélgetés ez azokról a tanulságokról, amelyek a darab próbája és a bemutató során adódnák. Egy-egy darab bemutatására nagy távolságról Is jönnek érdeklődő szakemberek, holott az O’Neill Színházi Központ fontos kikötése, hogy a művek a konferencia idején nem vásárolhatók meg. Ezzel ás hangsúlyozni akarják, hogy a vállalkozás nem kereskedelmi jellegű. A legfontosabb alap166
