Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Szakonyi Károly: A magyar drámáról - Bozsokon

sával. Egy kivételes történelmi pillanat késztetését kell és lelhet, — ha jól szerve­zünk — eredménnyé emelni. Ennek iki keli dolgozni a stratégiáját, feladatait a műhelyekig bezárólag. Nincs művész, aki ne dolgozna boldogan ezen a feladaton, hiszen az össznépi tudatvilág igénye ez. S ennek a rendelésnek teljesítése a legszebb írói szolgálat. Így lehet a színház, a társadalmi mozgás előrevivője, a szocialista létszemlélet, végsősoron a demokrácia hatásos működtetésének terepe is. Ha így gondolkodunk a magyar drámáról, akkor talán nem tekinthető kihívónak, öntött­nek a címben felrajzolj kérdés. Nem ünneprontásnak szánom, de őszintén meg kell mondanom, hogy nagyjá­ból azokkal értettem és értek egyet, akik kétkedve fogadták ennek a tanácskozás­nak a hírét: vajon lehet-e haszna? Ismét összejövünk, mint már annyiszor, de any- myiszor! — nem csak itt, Bozsofcon, de egyebütt is, hogy vitatkozzunk és vitatkoz­zunk, hogy beszéljünk és beszéljünk a magyar dráma és a magyar színjátszás vi­szonyáról, hogy fellhányitorgassuk a bajokat, egymásnak szemrehányásokat tegyünk, felsoroljuk sérelmeinket és 'követeléseinket, kitárjuk keblünket. A hitetlenkedők, a kétkedők — mondom, magam is velük bólogatva — az eddigi viták hiábavalósá­gát emlegetve kétségbe vonják, hogy érdemes erőt pazarolni egy-egy ilyen eszme­cserére, hiszen úgysem lesz az okos szónak foganatja. Néhányan most mégis eljöttünk Bozsökra, eleget téve a meghívásnak; s ha ugyan ittlétünk a hely — e szép kastély és táj csáberejének köszönhető, lelkünk mélyén azért ott derenghet egy ikis remény is: hátha!... hátha megbeszélhetünk valamit .mindannyiunk javára. De mit is kell megbeszélnünk? Vagy mit lehetséges egymással megértetnünk? Mindig volt — és ma is van — valami természetes feszültség író és színház kapcsolatában, ahogy a férfi—nő kapcsolatot is örök feszültség jellemzi: két érdek azonos célért száll síkra gyanakodva, de rajongva, féltékenyen, ám egymásra utál­tán, a másikra vágyva, csakhogy az önfeláldozástól is rettegve, odaadóan, majd elhidegüdve, egymást kijátszva, megcsalva — de örökös kapcsolatra ítélten. Tegyük harmonikussá a nemek viszonyát — nagyjából ehhez fogható lenne az a vállalkozás, amely a drámairodaiam és a színjátszás konfliktusainak végleges fel­oldását célozná. Valamit azért mégis lehet tenni — a nő és a férfi közti disszonanciát lehet enyhíteni, hiszen létezik szerelem is, vannak nagy találk«zások. Ki hisz a felhőtlen szerelemben? SZAKONYI KAROLY 157 A magyar drámáról - Bozsokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom