Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Szakonyi Károly: A magyar drámáról - Bozsokon
„A boldog házasságok mind egyformáik; a szerencsétlen házasságok valamennyien a maguk módján boldogtalanok” — mondja Tolsztoj az Anna Ktarenihában. Ahány író és ahány színház, annyi külöböző gond, sértettség, bánat. Boldogtalanság. Ha nem restelleném magamat idézni, szó szerint felemlíthetném az egyik, talán tizenöt évvel ezelőtti, B-alatonf-üreden megtartott tanácskozás elé írt cikkemet a magyar színház és a magyar dráma helyzetéről. Már akkor is meddő vitákra emlékeztem, s arra céloztam, 'hogy ha ki-ká makacsul védi a maga álláspontját, akkor nem juthatunk megegyezésre, márpedig a kortársi drámairodalomnak és a kortársi színháznak együttműködésre van szüksége — nem tagadom, elsősorban a dráma érdekében, de azt sem tagadhatja senki, hogy éppen így a színház érdekéhen is. Ez az együttműködés aztán fakadhat abból a felismerésből, hogy a kapcsolódás elmaradása .— még ha a színház egzisztenciáját alapjaiban nem veszélyezteti ds — természetellenes; de születhet rajongásból is. Utóbbi a gyümölcsözőbb, mert az előbbiben, a kényszeredettben kevés a köszönet, noha nem árt, ha a színház kötelességének érzi a hazai drámairodalom mindenképpen! ápolását, s nem csupán valami nagy csodára vár ~-L hogy az iménti példálódzásnál maradjak: elsöprő szerelemre, mert az efféle legfeljebb csak ajándék lehet a sorstól. Emlékezhetünk rá sokan, hogy éppen a fenn említett füredi tanácskozás körüli években miilyen ímmel-ámmal tűztek műsorra magyar darabokat, mondván, hogy nincs színpadra méltó dráma-termés. Nemde ismerős ez a vélekedés a legutóbbi időkből is? Ám arra is emlékezhetünk, hogy azután, a hatvanas évek végén, a hetvenes években változott a helyzet. Tehát mégis értelme volt a vitáknak? „Mit tehet a mai magyar dráma a -mai magyar színházért?” — ez a kérdőmondat mostani tanácskozásunk címe. Kihallani ebből azt az előzékenységet, amely a vita kezdeményezőinek — a -házigazdák -mellett a drámaíróknak — az etikettek szerinti -kötelessége. De ezzel eleget is tettünk az udvariassági szabályoknak. Együttlétünik során úgyis kiderül majd — ha őszintén beszélünk —, hogy kinek van felajánlaná valója: az irodalomnak-e, vagy a színháznak? Mert vajon a magyar dráma nem tesz-e elég jó szolgálatot? Feladatának oly kevéssé felel meg, -hogy eligazításért kell jelentkeznie? Tagadhatatlan, nem bocsát világra szüntelenül remekműveket. De remekműveket és siker-darabokat csak az egész világirodalom szállíthat többé-ikevésbé az igényeket kielégítő mennyiségben. A műveket egyébként is az idő tünteti ki a -remeklésnek kijáró -ranggal. A siker-darabot pedig -előbb be kell mutatni, hogy sikeres lehessen. De -alighanem másról van szó manapság. A remekművek -és -a bulvár-drámák nem ugyanolyan mérce szerint szembesülnek a dramaturgiákon az új magyar darabokkal, mint azokban -az emlegetett időkben, amikor a direktorok, mint mondtam, fanyalogva fogadták a szerzőket. A fanyalgás íze is más, az ódzkodás is bonyolultabb. Akkoriban, az ötvenes évek sematizmusa után, ,s -főleg az évtized -végén induló konszolidációban a -magyar publikum megismerhette az előle addig elzárt nyugati drámairodalmat; a társulatok dúskáltak -a jobbnál jobb írók — A. Miller, T. Williams és a többiek -nem friss, de számunkra új műveiben. Olyan profik özönlöttek el színpadjainkat, akik a világon mindenütt arattak -már babért; aztán jöttek az újak is: Osborne, Wesker, -a dühöngő fiatalok; egyszóval csupa 'kipróbált nagymenő. Ezeket nem volt könnyű -sem szakmailag, sem szókimondás dolgában felülmúlni. Arról most nem beszélek, hogy beözönlött a bulvár is, a jól megcsinált, szórakoztató darabok tömege. Ez vol-t a helyzet abban az időben, amikor pl. azt mondhatta egy színigazgató, rámutatva a műsortervére: — Oj magyar darab? Ha telepingálta- tam a járdát a reklámjával, akkor -sem fog bejönni senkii! Elég nekem az, hogy ezt az Illyést be kell mutatnom!... Na, de mégiscsak fordult a k-ooka, s nem az rtörtént-e, hogy az írók kezdtek 158
