Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása
egyikünk sem tudta, hagy valójában izmos ember, aki pillanatok alatt a fán eléggé magasra jutva megkérdezte: — Másszáik még tovább? Ekkor azonban már az utcai járókelők ás felfigyeltek erre a szokatlan jelenségre és 'megálltaik, ihiszen ritkán látni Pesten f áramás zást, különösen laktanyában. Rövidesen a villamosok ás megálltak és Palibácsit úgy kellett .leimádkozni, hogy hagyja abba a mászást. Ezzel ez a büntetési mód kiment a divatból, de voltak sokkal súlyosabb szórakozások is. Az egyik este paraneskiadáskor — ami legtöbbünknek a nap befejezését jelentette — a szolgálatvezető törzsőrmester felhívta a jutási szakaszvezető figyelmét, hogy nem ártana az üteg legénységét kissé rendbeszedetni. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy bevonultunk a hálóterembe, melyet frissen (kentek fel olajjal és előírás szerint mindenki megállt az ágya előtt, amikor elhangzott a vészt jósló parancs — Repülő! Mindenkinek rejtőznie kellett, ami az adott körülmények (között annyit jelentett: bebújni az ágyak alá. Akinek ez nem sikerült, ahhoz egy, az este kiosztásra kerülő kétkilós kenyér repült. Amikor ezt néhányszor gyakoroltuk, küldönc jelentette, várnak a .kantinhan. Természetesen ezért még nem szakíthattam félbe a gyakorlatot, de amikor szabadultam — szó sem lehetett étöli tűzésről. Ügy, ahogy voltam, ikomiszruháiban, melyet olajfáitok tarkítottak, siettem a (kantimiba, gondolva, hogy családom tagjaiból esetleg menyasszonyom keres. Tévedtem. Gerevich Tábor és Máté Károly keresett, hogy a (könyv tördelésével kapcsolatosan néhány kérdést megbeszéljenek. Hozták a romáin kori kötet korrektúráját, nézzem át, jó helyen vannak-e a képek. A professzor, fején a kalappal, elmaradhatatlan botja a lába között, jelezte, egyáltalán nem elégedett a helyzettel. Arcán is mély undor ült, szívből utálta a katonaságot. Talán 'ennek a jelenetnek is része volt abban, hogy évék múltán, amikor — mint a gyors hadtest tüzérét — mind gyakrabban hívtak be, szívesen közbenjárt, mentsenek fel — de ez már a következő fejezetre tartozik. Nem hiszem, hogy akkor fogalmazódott meg bennem az a henye életszemlélet, soha nem jó — kis dolgokban — ha az ember túlságosan korrigálni igyekszik sorsát. Egy későbbi példája idetartozik, ha már 'elkezdtem ika'tonáslkodásamró! beszélni. Bár sokszor (behívtak, mint póttartalékost, nem lehettem tiszt. Őszintén bevallom, cseppet sem izgatott ez a körülmény. Arra azonban nem gondoltam, valaha ennek hasznát is veszem, 1957-ben, nem ismerem pontos indokait, egy sor (barátomat megfosztották tiszti rangjától, noha semmi részük nem volt az elmúlt év októberi eseményeiben. Engem nem lehetett ezzel büntetni, mert tcsak őrmester voltam. Visszatérve Nagy Lajos kora e. könyvemhez, kétségtelenül az is szerepet játszott az irántam ímegnyiliwánjult bizalomnak, ha a fent elmondott és más hasonló esetek során megismertem s így bizalmat keltettem. A kézirattal határidőre elkészültem. Az illusztrációs anyag iís — hála Petrás Istvánnak — kitűnő volt. Ezt a kiadó még azzal is megtoldotta, hogy a Képes Krónika címoldalát elég in:agy méretben színesen reprodukálta. A Képes Krónika képanyaga amúgyis nagy szerepet (kapott a szöveg illusztrálásában. Miniátora ugyanis nem törekedett — ez a középkorban természetes volt — valamiféle archaizálásra, (korhűsiégre. így a hun-magyar történet jeles eseményeit saját korának ruházatában, fegyverzetében öltözött szereplők, inkább sematikus háttér előtt, ritkábban egykorú enteriőrökben adta elő. Amennyire alkalmatlanok voltaik ezek a kis képeik — amire a korábbi történeti .munkák szívesen használták — a történeti jelenetek 'bemutatására, annyira jól használhatóknak bizonyultak a XIV. század közepi élet többé-kevésbé hiteles bemutatására. Így a lovagvilág, az udvari élet jeleneteit nemcsak a szűkszavú források alapján kísérelhettem meg bemutatni, hanem az egykorú életet .tükröző iniciálék, miniatúrák segítségével ás. Az elképzelt határidő, 1941 karácsonyára 8000 példányban megjelent a könyv s 1311
