Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása
eleve biztosítani s imáig is rejtély előttem, miért bízott a kiadó abban, hogy a könyvet az ö igényeinek megfelelően, határidőre el fogom készíteni. A fentebb elmondottak nem az emlékeit író kötelező szerénységei. Ez ideig egyetlen önálló könyvem jelent ímeg: doktori disszertációm mindössze kétszáz példányban, ebből százat az Egyetemnek kellett adni, de a -tölbbi sem került könyvárusi forgalomba. Néhány tanú Imán yardból ugyan készült Iküílönle n y amiat, a (Hungarian Quarterly Árpád-kori művészetről, a Magyarország-itu d amánylbain a palmettás kövekről, a Corvina című olasz nyelvű folyó iratban a padovai freskóikkal kapcsolatos tanulmányom. De ezek a különnyomatok is csak házii használatra készültek. Néhány cikk és tanulmány a már említett idegen nyelvű folyóiratokban, valamint a Magyar Szemlében, a Tükörben és több publicisztikai írásom az Üj Magyarország Illés Endre által szerkesztett vasárnapi mellékletében. Az utóbbiak egyike, amely a Margdt-saigetá apácakolostorról szólt, külön is emlékezetes volt számomra, ment a szerkesztő adott címet neki: a híres Ady-verssort .. és ott halt meg a Szigeten”. Ekkor tanultam meg, milyen fontos a jó dm, többen gratuláltak a cikkhez, kiemelve a találó címet. Ortutay Gyula segítségével elhangzott néhány rádióelőadásom is, de mindez — mai véleményem szerint — elég kevés volt ahhoz, hogy egy patinás kiadó elfogadja tervem és elhiggye, hogy a húszíves könyvet határidőre, elfogadhatóan meg fogom írni. Mégis ez történt. Bizonyára sok apró momentum is szerepet játszott abban a — ma úgy tűnik — „csodában”. E folyóirat hasábjain Gerevich Tiborról írva elmondtam ugyanennél a kiadónál megindult Magyar Műemlékek c. sorozat, főként mesteremnek Magyarország románkori emlékei c. főművének születési 'történetét f-Életüok 1982). Talán illemből sem szóltam e könyv megjelenésében játszott technikai szerepemről, mert aligha kel’l ezt hangsúlyozni, a szakmai (koncepció megalkotásában, a megírásában sem Genthanmak, sem nekem nem volt szerepünk. Annál életreszólóbb élmény volt az előbb technikailag jelzett részvételem. A Magyar Eilrníroda, annak kiváló munkatársa Petrás István ugyan bőségesen fényképezte az új feltárásokat (főleg Esztergomot, Székesfehérvárt és a szombathelyi Szt. Quirinus bazilika romjait, mozaikjait), de ezen ‘túl a MOB fényképtára távolról sem volt elegendő és nívójában megfelelő, hogy a körtet illusztrációs anyagát szolgáltassa. Elhatározták tehát, végig fotografátják a legjelesebb emlékeket. Petrás István (kísérőjiefcént természetesen rám esett a választás, hiszen e kor specialistájának számítottam. Végigjártuk együtt főként a Dunántúlt — hiszen ez az antik provincia volt a hazai romantika (bölcsője — és mindent lefényképezett ez az istenáldotta fotóművész, ami csak hozzáférhető volt. Elsőinek a pécsi kőtár anyagát, mely akikor a székesegyház egyik mellékhajójában volt iinkáibb raktárszerűen elhelyezve, úgyhogy embereket kellett fogadni a kövek kiemelésére, mozgatáséra. Petrás István, akinek különlegesen kifinomult kvalitás érzéke volt és bizonyosan ma is van nemcsak a műemlékeik, de az élet minden területén, soha nem elégedett meg azzal, hogy „lekapja” ítémáját. Hosszan studlrozta a köveket, kereste azt a pontot, ahonnan legjobban érvényesül jellemző értéke. Ritkán ha reflektort használt, azt a megvilágítást, mely kihozza .legkaraíkteresebb jellemzőit. Néha negyed, félórát bíbelődött egy kővel, míg az ő általa legjobban megfelelő beállítást megtalálta. (Én, ha nem segíthettem, csak álltaim vagy ücsörögtem, szíttatm a cigarettákat és természetesen néztem az objektumot. Néztem és az én agyam is fotográfiáit. így egy életre szóló „képanyag” gyűlt össze a fejemben, aminek későbbi munkáimban -igen nagy hasznát láttam. A jákl templom homlokzatát és apszisát pl. felálllványoztuk. Na nem kell valami komoly állványra gondolni: két -bakon néhány palló, majd újabb bakók és pallók következtek, Végül természetesen egy létra, hogy fel lehessen jutni. A SZOT munkavédelmi éllenőre ma -nem engedélyezné ezt az állványt, alighanem jogosan. Egyik -nap, amikor a templom-domb alatti vendéglő szobájában paplan alá (bújva — 1309
