Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása

— Igen, olaszt, de nem rómait.

Ebben az egész Rómát átható jellemző szemléletben nemcsaík az olasz városállamok partá'kuraliamusa nyilvánult meg, amit az egyesítés közel hét évtizede sem ludott teljesen megváltoztatni. Ezt nagyon gyakorlatias szempontok is irányították.

Az új pápa udvartartását elsősorban korábbi munkahelyéről választotta. Ratti pl. csodálatosan felszerelt modern tűzoltósággal ajándékozta meg a Vatikánt, melynek > elén egyik milánói rokona — véletlenül tűzoltó — állt. S mint az Ambrosiana egykori könyvtárosa, új életre hívta, modernizálta a vatikáni könyvtárat.

Innen érthető az a túláradó lelkesedés is, amivel Paoelli megválasztását fogadták, hiszem ő állítólag ősrégi római család leszármazottja volt. Százezres tömeg zsúfolódott a Szent Péter téren, noha a koronázásnak a pápai trónralépésben nincsen olyan jelentősége, mint általában a királyok koronázásának. Jellemzi ezt a körülményt az is, hogy a pápai hármas koronát minden alkalommal újra készítik, tehát nem valaki klenodiutm, mely földön túli erővel ruházza fel viselőjét. Ez indokolja, hogy a pápai nyilvános kihallgatások, melyek egyik elsőjén magyar zarándokokat kísérve résztvattam, szinte tumultuózus jelenetekké fajultak. Az ünneplő tömeg valósággal magába zárta XII. Plus magas, de szürkésem aszkéta arcú fehér reverendás alakját. Szinte lebegni látszott az emberek felett, ami távolról sem lehetett kellemes, testi épségét féltő kíséretének.

Alig múlták el a pápai választás izgalmai, máris itt volt a húsvét, mely a nagyheti szertartások révén rendkívül gazdag programot kínál az Örök Városban tartózkodóknak. Minden bazilika, de még azok a templomok is, melyeket nem illet meg ez a magas egyházi rang, őriznek valami különlegeset az ősrégi szertartásokból. Kezdve Szent Péter bazilikától, ahol ilyenkor felmutatják Krisztus szenvedésed eszközeit, köztük a Veronika (vera icon — valódi aromás) kendőt. Vagy pl. az egyik bazilikában a „nagy pemitenciárius” (a gyómási kérdéseikben, feloldozásokfoan illetékes kúriai bíboros), még a középkori testi fenyítésekre emlékeztetve penitancia- ként pálcával üt a gyónó fejére.

Rómában ez már késő tavasz. Nekiindulhattam Észák-Itália városaiba: Milánóba, Modenába, Paviaba stb., hogy tanulmányozhassam a magyar romaniika kőfaragásainak általam vélt forrásvidékét. Ezekről az utakról és a művészettörténeti intézet könyveiből összeszedett anyagot természetesen később hasznosítottam. Mintegy közvetlen tiszteletadás; a római Acoademia d’Ungheria IV. évkönyvében megjelent tanulmányom az Árpád-kori kőfaragás felső-itáliai gyökereiről. De hiába is 'tagadnám, a helyszíni tanulmányok alapvetően meghatározák e (kérdésben kialakult véleményemet, melyet ma többen vitatnak.

Nemcsak ez volt a római ösztöndíj egyetlen eredménye. 1943-ban római „privát szerelmem”, a mozaikokról is megjelent egy kis kötetem az Ars Mundd sorozatban. Ezenkívül cikkek az aktuális eseményekről, mint a IV. Quadráennale, az olasz művészet négyévenkénti tárlata, mely kétségbeejtő méreteivel (teljesen megtöltve a kiállíitásd palota összes termeit) lehangoló volt. Annál érdekesebb Leonardo milánói emlékkiállítása, mely azonban a háborús hangulat és veszély miatt úgyszólván tejesen az olaszországi anyagra korlátozódott, s hogy a teret kitöltse, inkább a reneszánsz „nagy varázslójának” modellbe megvalósított álmait tartalmazta.

Szinte előremutatni látszott a padovai székesegyház is: az II Santo egyik kápolnájában felismert Nagy Lajos ábrázolás. A felső-olasz 'trecento két, már a jövőt előkészítő festője Altiohiero és Avanzo volt. Ugyanis a legendás Ramiro spanyol király legendája kapcsán Padovát teljes erejével támogató Nagy Lajost festették fel a kápolna egyik falára, így ünnepelve a magyar királyt a török feletti győzelem alkalmából.

Különös közjáték, hogy évtizedek múlva, 1980-ban Kumorovitz L. Bernát egyik előadásában bebizonyította — amiben a történészek kételkedtek —, hogy Lajos a Balkánon valóban megütközött a törökkel, csak két évvel korábban, mint az egyetlen említése, egy padovai krónika leírta. Ezzel az új megállapítással a falképek és a történelmi eseményék kissé ingatag kronológiája is helyére billent.

1303