Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Apáti Miklós: Konkrét rezignációk (vers)

IV.

Mint bereklakó, tulajdonképpen boldog vagyok: a remény hiánya, s egy képzelt, hősi múlt tett azzá, ki önként szabályozza le magát ennyivé.

Szavakat illesztek együvé a nyerítészenével, találgatom, melyik az ősibb, a szebb, az igazabb, fájdalomtelibb.

Nyerítést mondok, s a dalra gondolok, de aligha juthatok előbbre immár: maradok sovány, sokfias bereklakó, nem horkanok fel semmiért. S hová?

V.

Akár a kivénhedt tábornokok: immár nem félek senkitől se.

Nem vagyok senkihez kegyetlen, de senkinek sem osztok kegyet.

Mérem az időt, s a fékútat.

Átéltem mindent már, amit embernek megélni érdemes, holott felejtek, s fojtok, s csak emlékezni félek.

Egy jövőtelen jövő meg nem élt múltjának jelenében élek.

VI.

Régen nincs fegyverem, bár még nyugdíjamat is azok szabják meg, kik a fegyverekre tettek.

Fölöttem sunyi űrvilág, és nem tudom hová beszélek, kinek beszélek a húsz év múlvai esedékesség igézetében, hisz amit megélek, már nem saját félelem. Mégsem fölösleges.

Az űrhalál helyett adj nekem szánt golyót. Zászlóricsaj helyett kimért, lelassult tetteket.

Igék helyett könnyed kis cicomát az ez évi őszre, az időre, s az asszonyokra, hadd járjanak ruhákban is képzeletünk hálószobáiban, magunk szépek legyünk.

1272