Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Apáti Miklós: Konkrét rezignációk (vers)
VII. A beszéd, akár a végső szó joga, úgy hárul reánk, megmaradókra. (Azon esetben, ha holnap is leszünk.) Az utolsó szó jogán — általában, látszólag, újra s újra csacskaságot kér az ítéletével kibékült személy. Olyasmiért eseng, mi úgyis járna volna. Hát esengjünk: hazáért, e hazában jogra, s hogy a jogban otthon legyen e nép is. A nép pedig legyen majd nemzetem, s e nemzet nyelve éljen. VIII. Ha minden így lesz, és mindörökké, és én már örökre nem-élő leszek, a világ győzni, s nem elmerülni fog, és megalakul a vesztesek Világ- Feletti Köztársasága. Nem tilt, csak engedélyez. Nem ad, csak átnyújt. S nem a győzteseknek ám, dehogy: a győztesek elrepülnek egy olyan világba, ahol csak győzni érdemes, és addig, mindaddig küzdenek, míg egy, az utolsó is él. IX. Azon múlik minden, hogy kikhez tartozol, és ki tartozik hozzád: kutyád, macskád lett-e? Támaszd meg homlokod, gyújtsd be az eszed, vésd bele: csak annak van miből, aki tékozol s te nem mondhatod, hogy azért nem tetted, mert többek közt, mára már, ehhez sincs kedved, s fűlő, harminckét fogad. Az, amit hordozol, nem génszabta ügy: a legkülsőbb körülmény. Világ csapdájába míg bele nem esel, a kedvedre élhetsz, s ne azt tedd, ha tennéd: a mások szabadságát mások követeljék. 1273
