Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Ratkó József: Segítsd a királyt! (dráma)
FŐPAP Pogány a szó, (pogány a délek ds! S .pokol a jussa mindnek, bárhol élt, bánmiikor élt, az ég te man fogadja, föld kiöklendi — Isiten a tanúm rá! ISTVÁN Eszeddel ítélj, püspök úr, s ne illess méltatlan szóval méltó nemzetet! Közűletek szidtam én osak egyet is?! Temvéreid, nincs esztendeje még, ártó sereggel rontásunkra jöttek, s Isten elállta út jókat; inaltak előlünk kivert étekként (haza. Ha az mi népünk volt volna oly pogány, ahogy ti rólunk ellMreltek. nekünk segített volna Isten, püspök úr? FŐPAP En 'téged, István,* nem bántottalak. Ezt a nyelvetlen férfit gyűlölöm; ötszáz éveket emleget hazudva, s bűzlik a (büszkeségtől, énekeivel fülünkbe rondít nyelve nélkül is! ISTVÁN Nem gyűlölködni hívtalak ide. Gyűlöld a bűnt, a (bűnösnek bocsáss meg, vagy add kezemre s én megbüntetem. Ez a férfi már megszűnt énekelni; s amit nekünk itt elsorolt, ligaz. Egy-teM nemzet csángó és magyar, szavunk is rokon, lelkünk is rokon, ők négyszázzal, mi négy esztendő híján kilencszázzal a szent szülés után érkeztünk messzi földünkről ide. Jó útra létai botra írt szavuk segített. Vélnéd: pogány volt a bot? Szentéletű vagyt, püspök úr, az Isten áldjon meg érte; ámde ne akard a holtakat is megtéríteni! Pető fia, mit mondasz? — hallgatom. CSETE Békélj, kihály! A püspök idegen, s noha hibátlanul szól magyarul, nem lát szavunk imögé, a 'lélekig! Lappangott volna nyelvét visszanyelve nádasban, amíg elzúdult a vad besenyő és a még vadabb kazár-had! Napszenfülettkor ült volna velünk szárnyék előtt — fülelve fű növését, szél Kzusszamását; s láttuk volna együtt csák egyszer ás, hogy hintázik a Hold, hogy leng az ég tömérdek csillaga! Talán ha akikor értené szavunk, s nem undorodna énekünk lehetői is! FŐPAP Furcsa szerzet vagy, pogány. -Engem óvsz. Pártodra állok — azt hiszed italán? CSETE I ly pogányságot rólad nem ímexek gondolni, püspök. S hogy tovább ne véts, megmondom neked: pogány nem vagyok. Keresztény vágyók, mint te. A deáki nyelvet együk papunktól eltanultam. Kíváncsi voltam, hogy mit énekeltek, énéketek imáit rbud rólunk mondani az Istennek s az Istenről nekünk. FŐPAP Ügyesen mented s Szemérmetlenül magad. Nem sül le képedről a bőr? Állítanod, hogy keresztény s tanult férfiú volnál? Agyoncsap az Ür! CSETE Meghizonyí'tom. Add vissza, király, beszélő botjaim. Oldozd ímeg a szíjat! Ezt nekem mondta. ISTVÁN Fogadj szót neki! FŐPAP Isitván, ítélj! (Napnál vdlágosahb: ez a nyelvetlen ördög hazudik. Hogy tudná némán bizonyítani nyelve tudását? ISTVÁN Figyeljünk s majd kitetszik. Hanem amíg a botból válogat, bevallóik neked valamit, atyám. Tegnap a kínban megtévedt a nyelvem, s magyarul szólítani Istennel. Vétók-e? Van-e a hitnek anyanyelve, mondd? FŐPAP Váltsunk szót erről majd magunk között. Későre jár. Ma érdemén felül törődtél egy-egy bűnössel, király, s tétováztál a büntetést kiszabni. CSETE Ítélj, király — haihogy hazudtam-e! Egy éneket, nekem tetszőt a sok közül, deáki nyelvről áttettem magyarra és botra róttam. Faggattasd meg botjaim. ISTVÁN Csete, a pogány írásit ismered. Olvasd fennhangon, mi áll a boton! CSETE Vdlék siirolm-itudatlan, sirolimol sepedek, búval azok, epedek. 1234
