Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Cs. Nagy István: Csorba Győző: Simeon tűnődése
Az ablaknál ülök Nehéz tavasz Kincseket mutat mégis a világ Remegés bélel hűs kételkedés Én Simeon előre s hátra nézek és kétfelé tanácstalan vagyok . .. A simeoni vágy akár a fausti sóvárgás a (boldogító pillanatra. Vajon fölismeretlenül távozott az illékony pillanat? Van-e „gyermek-bizonyosság”? Polivalens fölóldat- lanságában, józan őszinteségében, szembenéző realizmusában nagy versbizonyság a Simeon tűnődése. A közvetlen halálélmény és haláltóma félelmetes .arányokat ölt a kötetben, de hiszen éppen az ősellenség „dameszíikáilása” lehet a „legtöbb”, amit filozófia, .lélektan, poézis egyáltalán elérhet. A Kézlegyintés-ciklus a lélek „mitigálási” kísérlete, a filozófiai összebékítésé, a költői legyőzésé. Halálos realizmus ez, elsődleges értelemben, tele a tiltakozás mozdulataival, a túlélés energiáival. Csorba nem ismer tabut, kényes mozzanatot. A dacos-keserű rezignációtól (Kézlegyintés) a halál botrányáig (Agónia), a halott testvér „portréjától” (Túldőlt a súlypont) a halottal meg- szakíthatatlan kapcsolat „spiritizmusáig” (Visszahívó), a gyásztól (Hat napja) a gyász tehetetlen zavaráig (Gyászjelentés) sókféle alakban „bekeríti” a halált ezzel a ciklussal. A nonszensz szöveg éppolyan pontos lírai helyzetrajz, mint a tárgyszerű mikroleírás, mindegyik mély, emberi, bátor és döbbenetes. Hát a halál meghaladása? Erre semmi transzcendenciája, annál több maradandósági elmélete, kristályos versek öröiklétébe zárva. Néha Vajda Végtelenségének vagy Bányai Kornél verseinek materialista körforgástana tűniiík föl: „vagyok végképp beiktatott jelenség” (Öröklét). Az egyetemesen továbbélő anyagi-szellemi energiaátvitel hitető mágiája a Makacsul vannak. Az utódokká újuló halhatatlanság lírailag is maradandóan szólal meg (Kisunokáim, Külön tüzek) mindig erős emóciókkal és egyéni árnyalatú érveléssel. Hommage-verseiben holtakról (József Attila, Jékely, Pilinszky) és élőkről ír ugyancsak példa-örökitő vággyal, tisztelegve emberi tartás és szellemi teljesítmény előtt. Ebben a ciklusban a stíilszerű beleérzósen túl a formai hajlékonyság, a jellegzetes csorbái természetesség ragadja meg az olvasót. Két példa emelkedik ki: a Takáts Gyulát alkaioszi portréban köszöntő, a Becei görög (ilyen kiimódolatlan gör- dülettel talán a Ludas Matyi szól antik metrumban) és a Kálnokynak ajánlott Dohány dolgok (az epioo-líra létjoga). A háborúról Csorbának szabatos és vádló szava van mintegy két oldalon (Rémképek az emberiség történetéből, Ténymegállapítás). Az utóbbi a tömeges éhhalálért is vádolja azt, akinél nincs csodálatosabb, ahogy már az Antigoné kórusából kitűnt. Csorba ennek a nincs csodálatosábbnaik az ellenversét írta meg a Priusz oímű epigrammájában: Ó emberi fajom géniusza! Megtartó hatalom! Tudtára adom mindenkinek: nincs senkinek nálad sötétebb priusza. A szophoklészi karddal is igaz, Csorba vádja is. És ezen még a felelős és gyönyörű Csorba—Siimeon-tűnődés után is sokat tűnődik az emberi géniusz. 1212
