Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Cs. Nagy István: Csorba Győző: Simeon tűnődése
CS. NAGY ISTVÁN Csorba Győző: Simeon tűnődése Az Ocsúdó évek (1953—54; költői önéletrajzában — a dantei félúton „vagy tán még annál is töhoön” — hirdeti: „hasznos megállni olykor”, kivált ha „a jelek sokasodnak”, mármint a halál jelei. Az Ocsúdó években a „megállók s visszanézek” volt az optikai helyzet. Jelenleg, a Simeon tűnődése idején (1983-ban) a „nagy ikontemplá- cióról” beszélhetünk, Csorba egész poézise egyetlen tűnődés a halálról. „Bölcselkedés ez? Jó, de éppúgy élet” — menti a bölcseimet a gyengébbek kedvéért az Ocsúdó évek áttekintő 'és elemző „megállásakor”. Most, az egyetemes szemlélődés korában nincs többé alkalmi megállás szemlélődő összegezésre, mert minden vers külön szemlélődő összegezés. A kinti és a benti nézőpont íkiíiméletlen egységében, ontológiai kísérletül szánva egy költőemiber ilétvizsgálatát. Alkalmiról csak abban az értelemben lehet szó, ahogy Goethe alkalminak nevez minden valóságalapú, vagyis nem légbőlkapott verset. A meditativ alkatú Csorba régi em/beri-lköltői ismerőse minden magyar versolvasónak, nem csupán a Pécs-vallomás Séta és meditációból. De abból éppúgy ismerszik, mint bármelyik „alkalmi” meditációjából: A koporsóra itt nem gondol senki; halhatatlan hittel építi házát, erődíti és béleli. Gyanútlan sétáló, számat tátom minduntalan. Ez például a 65-ös kötet idézete, benne .pars pro toto Csorba világa. Mire jó a haláltéma, ha nem ugyanarra, mint Adynak A fiaim sorsában: Fiaim: álmok, őrületek, Apátok hű, jóságos: a Halál. De meggyilkol anyátok: a Szabály. Csorbával szembesítve az Ady-stróf át: csak a középső sor üt Csorba lírájára, a halálfogantatás, vagyis a halál elleni módszerként fölfogott 'költészet elve. Ilyenformán némái az ő líráját ás a halál. Éppen ezért egyik legizmosabb életlíra Csorbáé, csupa életigenlés és „meditativ ámulat”. Készenlétével, szorongásával, naponkénti és végső győzelmével vívja élet-halálharoát lírája fegyverével. Lehet banális ex- metafora a líra fegyvere, nehéz másképp minősíteni Csorba simeoni tűnődéseit, mint egy kombattáns költő fegyvertényeit. Tehát Ady három sorából csak a 'közbülső jellemzi Csorba poézisét. „Versfiai” csak annyiban „-álmoik, őrületek”, amennyiben a halálprovokáitíió elfogadása. A Szabály, az ellenálló forma „magzatgyilbos” fantoma föl sem tűnik Csorba 'gyakorlatában. Pedig ismer szabályt, nem egyet, nem százat, fölényes formaművész. Sajnáljuk, hogy a Simeon tűnődése kötetből hiányoznák a nagyszerű Csorba-prózavensek, a műforma legjobbjai közül valók mai líránkban (A világ köszöbei kötetből emlékezetes darabok: Tud valamit, Ébredés, Halhatatlan, A legfontosabbak). De kárpótol ezúttal a kötött ritmus és a szabadvers változatos formációival. Ha vannak is ciklusok, csak az egység változatosságát szolgálják. Családi epi- táfi'Uim vagy szerelem, meghalt barát vagy fegyverkezési verseny, téma és életanyag változhat, műfajok sorjázhatnak hagyományosan vagy besoralhlatatlanful: bármelyik külön vers a kötet-kontextus élő része, működő szerve. Empirikus rétegében bárki fölfedezheti a déja vu valamely változatát, a mutatis mutandis élménymegfelelést, 1210
