Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Endrődi Szabó Ernő: A körülírt hiány (Bábel tornyán - az Echinox antológiája)
vagy Pierre Bordieau: A szimbolikus hatalom óimét viselő előadása szövegének közzététele. A „tallózás” tehát — ha az itt közölt írásotk valós értékeit nézzük — sikeres volt, s iilyen értelemben a Bábel tornyán jó, sőt igen jó könyv. Én azonban mégis sajnálom, hogy az a jelentés többlet, amelyet egy bármely Edhlinox-közpon- túbb, (akár csak egyszerű történeti) rendező elv biztosíthatott volna, elsikkadt. Konkrét kapaszkodó, utalás híjián csak sejthetjük, hogy egy-egy tematikus Echttnox- szám 'címének, illetve egy-egy, több számon át végigvonuló témakör, vita lényegének cifclusaímmé emelése hívatott pótolni a válogatás valaminő szempontja által létrehozandó gerincívet. De az az elképzelés, hogy ilyen mádon egységes, tömör szerkezet építhető, nem vált valósággá. S hogy az egyes ciklusoknak — Cirkusz, Színhelyek, Nomen est omen?, Sakk, Az Echinox dekameronja, Ungvári összeállítás — miért épp ebben a sorrendben kellett követniük egymást, valamint, hogy egy- egy cikluson belül imáért épp 'ennek és ennek a tanulmányinak, fordításnak, novellának, versnek kelllett szerepelnie, arra nézve két kivétellel (Sakik, Ungvári összeállítás) még csak távoli elképzelésünk sem támad. Az illusztrációkról, minthogy nem vagyok műfcritifcus, mindössze annyit: néhány kivételtől eltekintve (Domokos Péter, Sipos László), számomra avult szemléletet képviselnek. Végül — tovább fokozva a már leírt képtelenséget — ejtsünk szót a hiány hiányának hiányairól: nyílt kérdés, hogy mért vált-válhatott ímelilőzötté néhány, a fo- folyóirat arculatának kialakulásához jelentősen hozzájáruló szerző — Ara-Kovács Attila, Aradi József, Tamás Gáspár Miklós, Huszár Vilmos, Kőrössi P. József és Bretter Zoltán (aki egy ideig szerkesztőként is jegyezte a lapot), miért merült feledésbe például a „Megéndklünlk Románia” fesztiválról készült Tánczos-tanulmány vagy az olyan, magyar nyelven másutt nem lolvasható jelentős fordítói vállalkozás, mint amilyen a Popper-Chomsky vita átültetése, miiként eshetett meg, hogy az annakidején a kárpátaljaiakéhoz hasonló összeállításban közölt felvidéki, délvidéki és nyugati magyar nírök-költők alkotásai ugyancsak a némlét szférájába utaltattak. Az alapvető hiány azonban mégiscsak az elemzésre és a következtetésekre is lehetőséget nyújtó számvetés elmulasztása, valamint a filológiai, a biográfiái és bibliográfiai apparátus teljes mellőzése. Ez volt az a minimum, amit a Bábel tonnyán- tól jogos igénnyel vártunk és elvártunk. Ez a könyv a körülírt hiány „antológiája”. Csonfcasága nem lehet esztétikai érvényű-igényű ítélet alapja. A méltató azonban itartózkodilk attól, hogy e hiányaiban markáns — ha úgy tetszik: fonák helyzet szülte fonákságában jelentős — könyv viilágrasegítésében elmarasztalja a szerkesztőiket. A valami helyett megszülető „antológiák” időszakában végső sommáza/tként rezignáltján aktualizálja a Ver(s)ziók című JAK füzet egyik kritikusának megállapítását: ismét egy félsiker, amelynek örülnünk kell! (Kriterion, 1983.) 1209
