Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Frantisek Lipka: Távozás, Philémón és Baukisz, Vonatok (Tóth László fordításai)
Philémón és Baukisz Az asztal mellett ülünk. Ki-ki a maga bőrében. Isten rég halott. Nem szólal meg sem a vízben, sem valamelyik magocskában. Nehéz időkben ember sem kopogtat az ajtón. Az éjszaka kellős közepén. Nem keres szállást. Nincs szüksége kenyérre. Szóra, összefonnyad az olajbogyó az asztalon. A bor visszhang nélkül tűnik el a test üregeiben. Most kell fát ültetni. De milyen fa legyen az? Neked a tölgyek tetszenek, nekem a hársak. A hús még mindig betege a szerelemnek, még ha nem is oly kemény, mint a fiataloké. Vesd le a bőrödet — olvasom a szemedből. Vesd le a bőrödet — mondja a kezem. Az éjszaka hosszú. Bizonytalan a virradat. Reggelig talán sikerül megvarrnunk egy inget kettőnknek. A bőrünkből. Egyetlen köntöst, hiszen elég az is. Mi ketten egytestű, kétfejű lény vagyunk. Még nem mentünk el. Dolgozunk. De mélyen a földben már összeölelkeznek a gyökereink. Vonatok Jönnek-mennek az éjszakai vonatok. Ezek a valótlan vonatok. Egyik oldalról befutnak az állomásra. A szemembe. A fejembe. Hajad füstjét hozzák. Szemed fénysugarát hozzák. Keresztülhaladnak rajtam. A csontok hídjain. Az erek alagútjain. A másik oldalon távoznak az állomásról. A fejemből. A szememből. Hajad füstjét elnyelik a fűszálak. Szemed fénysugara csillagok fénye lesz. Egyre távolabbi csillagoké. Jönnek-mennek a vonatok. Ezek a valótlan vonatok. Testem üregeiben dübörögnek. A gyomromban. Az epehólyagomban. Egyre gyengülő izmaim görcsében. Kerekeik feldarabolják az agyamat. Megszakítják a kapcsolatot a szerveim között. A lélek és a hús között. Egyik oldalról befütnak a szemembe. A fejembe. 1162
