Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Fitz Péter: Gulyás Kati és Lovas Ilona kiállítása Kőszegen
FITZ PÉTER Gulyás Kati és Lovas Ilona kiállítása Kőszegen Üjra különös kiállítás látható a kőszegi Zwingerben. Forma szerint a 7. Fal- és Tértextil Biennále díjnyerteseinek kamarakiállítása, ugyanakkor a bemutatott művek elég kevéssé emlékeztetnek a tradicionális értelemben vett textilművészetre. A textilművészet felvirágzása Magyarországon a 70-es évek elejétől igen változatos utakat járt be. A művészet történetében ismert jelenség tanúi lehettünk: egy műfaj „fejlődésének” hirtelen felgyorsulása, belső forradalma zajlott le a közelmúltban. A textil, mint elsődlegesen iparművészeti műfaj, sohasem játszott lényeges szerepet. Elsősorban dekoratív funkciókat vállalt, s ezekre volt csak alkalmas. A szombat- helyi textilbiennálékon megindult egy folyamat, a műfaji önvizsgálat a tradicionális műfajhatárok újraértelmezése, felbontása, új technikák, anyagok kipróbálása. Az elkésett műfaji forradalom másik fontos helyszíne a velemi Textilművészeti Alkotó- műhely volt. Mit érthetünk műfaji forradalom alatt? A textil, mint iparművészet, elsősorban dekoratív, azaz díszítő funkciókat vállalt mind ez idáig, szemben a képzőművészet ennél az esztétikai alapfunkciónál többre törő céljaival, melyben a kommunikációs funkció, a közlés jelenléte elengedhetetlen. A 70-es évek „textil forradalma” ezt a gátat lépte át. A műfaji megújulás folyamata természetesen igen összetett. Jelenti a régi technikák újra alkalmazását, újak felfedezését, „idegen” anyagok használatát, másrészt olyan feladatok vállalását, melyek korábban csak a képzőművészet keretein belül voltak elképzelhetőek. Miről is van szó közelebbről? Amikor 1976-ban Szenes Zzuzsa kőszegi önálló kiállításán bemutatta „örbódé” című alkotását, a dilemma már érthetővé vált. Egy katonai „fakabát”, mely a valóságban fából készül, és arra való, hogy az őrtálló katonát megvédje a hidegtől, színes, puha gyapjúból készült, s kissé ironikus alcíme — „Hideg ellen általában” —, pontosan kifejezte mondanivalóját is. Itt álljunk meg egy pillanatra. Olyan tárgy- gyal találkozhattunk, mely technikáját tekintve igen tradicionális: gyapjútűzés, (nagyon alkalmas díszpárnák, faliképek, és egyéb csecsebecsék előállítására), itt egészen más lett a feladata, magát a gondolatot hordozta. A műalkotás anyagaként éppúgy nem az volt a fontos, hogy gyapjú, mint ahogy egy szobor művészi értékénél, üzeneténél sem az a lényeges, hogy bronz vagy réz. Tehát a műalkotásban a technika és anyag háttérbe szorult a gondolattal szemben. Pontosabban nem is háttérbe került, hanem a tartalom és forma új egysége született meg. Az a rendkívül egyszerű dolog valósult meg, hogy a textil egyértelműen képes volt túllépni a díszítő feladatain és mint művészi kifejezőeszköz működött. Ez a felmérés aztán meghatározta a fejlődés további menetét is. A textilt hovatovább már nem lehetett csak mint alkalmazott műfajt kezelni. Arról nem is beszélve, hogy a 70-es évek második felétől kezdve azok a lehetőségek, melyek korábban nyitva álltak a dekoratív igényű textilművészet számára, leszűkültek. Itt először is arról van szó, hogy a gazdasági állapotok rosszabbodásával együtt csökkent annak a lehetősége, hogy különféle közösségi terekben a textil megfelelő szerepet kapjon (nagy falikárpit, vagy tértextil munkák megrendelésére egyre kevéssé került sor, a dekoratív funifcoiő elsSként esett áldozatul a takarékosságnak). Másrészt rendkívül izgalmas új terep nyílott meg a műfaj előtt: a „nagy művészetek” áhított világa. A felszabadult alkotói energiák számára a 70-es évek második felétől csak egy járható út maradt nyitva és ez a kísérleti textilművészet irá1087
