Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Dobozi Eszter: Kiss Benedek: Szemem parazsa mellett
„élek fönt, lentiek magvas szívén, Kócolok sörény es, buksi mezőt: Ide zúg, ide lejt ide tér minden — munkám ez, szerelmem, létem, temetőm!” — toldja meg az „őssejtig vagyok minden ős” József Attila-i gondolatát a Vörösmartyig visszakereshető sorsvállalással. Elmondhatnánk, hogy természetlátásában éppúgy benne van a tájat — hazát — személyes sorsot egymásra vetítő tekintet, mint Radnótiéban, vagy hogy természeti képei ugyanúgy’szimbolikusan értelmezhetők, mint a bori fogoly politikumot is rejtő természetlírája, hogy rokonok természetet — asszonyiságot egyberántó gondolkodásukban : .. Haj, fiatalság, ne halj ki belőlünk, mint egy ritka madárfaj, ne szűnjek soha gyönyörködni meggyfa-menyasszonyaidban, tavasz, ne szűnjék bennem soha a zokogás a fagy-gyalázta kajszi-koszorúslányok meddő sorsa fölött!” (Az én földem) Tárgyválasztásakor nemegyszer — mutatván a vállalás tudatosságára — maga is kijelöli azokat az irányokat, amelyeken elődeihez jut el, Sinkához például (Sinka zsákja) s Kormos Isvánhoz (Piros delfinek uszonyaival). Mit jelent egy költői pályának Ady, József Attila vagy Nagy László életművére vonatkoztatása? Nem többet, mint az indulás körülményeinek fölmérését- Mert sokat elárulhat a költőről az eredeztetés, az indulás iránya. S Ady Endre, József Attila, Nagy László felől el lehet indulni az irodalom tájaira. Számunkra azonban most e kötet értékeléséhez fontosabb lehet, meddig jutott költője a választott szereptől az immanens kö'ltőiséghez vivő útban. Talán épp ezért erősebb rajtunk Kiss Benedek azon verseinek hatása, amelyekben önnön értelmezésére vállalkozik. Ezekből a versekből egy nagyra hivatott egyéniség belső lelki folyamatai követhetők nyomon: a megtorpanásokat a mégis vállalások váltják fel; dehangoltsága gyakran elszánt életakarásba csap át és viszont. A költőnek gyakori élménye a kényszerű tétlenség, hangulatait sokszor a cselekvéstelenség szomorúsága szabja meg. Létérzékelésének lényege a hiányérzet. Élete redukált élet: „Élsz. Kevésnek sok, elégnek kevés. Nézünk föl, mint vízbe e fűzfa néz, s borongunk, mogorvultan, szótlanul.” (Aszályban) Kiss Benedek tudja, mit jelent a prométheuszi elszánásokkal, sziszifuszi munkára hangod tsággal bíró személyiségnek a térvesztése (Szemem parazsa mellett). Fájdalma azonban nem csupán a hivatásos szellemé, a szenvedő testé is. A maga és a mások átélt kínjától indítva bukik ki belőle a vers a bájolók, a ráolvasok hangnemében (Kérem érted a liliomokat), önszemlélő versei hol a szenvedés, a sajnáltaié panasz kiéneklései, hol pedig az önszuggesztió, az öngyógyítás kísérletei, és ezen a ponton a vers már maga a cselekvés: „Mit akarsz, mit kívánszt hát még, szívem? / Bírd el, mit más is bír s hord odabenn, /-viselnek többek is többet, nagyobbat!/”. Az önvizsgálat, az önértelmezés igénye a kiindulópontja akkor is, amikor Isten-kereső verseit írja. Isten-élménye nem a végre megtalált nyugalomban vagy a vélt harmóniában fogant, hanem a folytonos Istenhez törekvés küzdelmében: „Mutattad 186
