Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Dobozi Eszter: Kiss Benedek: Szemem parazsa mellett
lám magad száz alakban, / s bújnék beléd / újra: pórusaid sátrát lakjam, — / de nincs többé BENNED, csak irdatlan / feneketlen FELÉD.” (Saul) A transzcendens szférákba fordulásában nem az áhítat dominál, a transzcendenssel való viszonyát disszonanciáiban éli meg: „Fáj a sok horzsolás, nem győzök kérgesedni, meredten iitődöm mindenütt hozzád .. (Csövekben) Fizikai létezése terrénumáról teljességvágya, örökös hiánylény volta, cselekvésre programozottsága lendíti ki. Önnön magán és szőkébb körén kívül az univerzumban talál viszonyítási pontot. (Szemem parazsa mellett) Végessége, időbe szorítottságá- nak tudatától, a szellem anyagihoz kötöttségétől is úgy szabadulhat, ha önnön meghosszabbítását látja a földi tereken túliban. Egy éjszakám 1973. augusztusában című versének primér élményi anyagában tárgyiasul ez a gondolat — rátalálva az általános adekvát közlésmódjára. Egy messzire irányított tekintet ha célpontot lel magának, szeme ha találkozik egy visszahunyorgó csillaggal, ha feltöltődhet metafizikus élményekkel, újraazonosulhat már-már elveszített önmagával: „ö tudatja: csak az egy valós, képzetes a kettő három. E tudat bár kopár: kemény s erős, túlnyillal minden halálon. Ülök, az Egy egy paránya, s ekkora nyugalom partján fölérezni, ahogy Isten árnya megsuhint: Leszel, mert voltál!" (Bombatölcsér-test, feltöltve héliummal) Kies körülményektől behatároltan, nagy belső szabadságra vall ezt a gondolati utat bejárni. Univerzum és ember, Isten és egyén, kislány és a férfi (Akkordok) — olyan viszonylatok ezek, amelyekben megadatik — a külső hiányában — a külső meghatározottságoktól függetlenített bizonyos belső szabadságnak a megteremtése. Kiss Benedek költészetének sajátos színezetű szövetét adják azok a versek, amelyeknek tárgya az idő problémája. Időtudata többrétegű. A fizikai időben érintkezik a végtelenség élményével. A költőnek mintha volna egy külön idege is, s külön mérőműszere, érzékelőrendszere hozzá. A végességtudat itt a mindenség előtti mérhetetlen alázattal párosulva szabadul meg az idő szorongató érzésétől. Kiss Benedeknek létezik egy másik időtapasztalata is: a történelmi idő. Múlthoz kötődése nosztalgikus? Néhány versében az. Igényesebb gondolati hátteret feltételező múltba fordulásai azonban többek annál: a létezés értelmének keresése, az önértelmezés szüntelen működő igénye viszi el az ősök idejébe. Hozzájuk való viszonyát a velük való azonosulni tudás, s egyszersmind a tőlük elhatárolódás, a róluk leszakadás élménye határozza meg. S innen eredezteti költészetét is: „Én más vagyok már és mások vagytok, s azonos is, hogy énekké feketedve hordozzam halott arcotokat. S rrvmt némaság gyilkos vizéből fölvetett szót: kimondjam sok halott arcom.” (Mi közöm hozzátok, emlékeim?) A múlt Kiss Benedek számára tehát az önmegőrzés, az ismételt önújratermelés forrása. Ahogyan múltjának mítizálása is, a mindennapi létezés szintje tárgyainak, alakjainak, történéseinek mítosszá növelése: a köznapok tragikus, s így katartikus hatású újraköltése minden bizonnyal valamiféle öngerjesztő igyekezeten nyugszik. 187
