Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Mihályi Gábor: A magyar dráma gondja (vita korábbi és mai résztvevőkkel)
konfliktusa Elektrát nem érdekli, nem is tud róla. Valószínűleg a görög tragédiaírók sem ezekben a kategóriákban gondolkodtak, amikor megírták a maguk Elektra tragédiáját. Elektra a maga személyes, individuális tragédiáját éli át, csakhogy ezekben a művekben Elektra egyéni sorsa a világ számára közösségi sorstragédiaként, közösségi drámaként jelenik meg. Míg mi azt szoktuk meg idehaza, hogy a magánprobléma nemzeti problémává emelkedik, így válik közösségi üggyé. Shakespeare a történelmet írta meg, de nem történelemben gondolkodott. A történelmi drámáknak sem az a központi kérdése, hogy mi lesz Angliával. Shakes- peare-t nem az angol nép sorsa aggasztotta, hanem az ember sorsa, s erre az angol történelemben sok példát talált. Nem lehet azt mondani, hogy Shakespeare-ből hiányzott a hazafias érzés, hiszen az V. Henrik hazafias darab. De Shakespeare nem azért írta drámáit, mert nemzeti sorskérdésekről akart szólni. MIHÁLYI GÁBOR: Kétségtelen, hogy Shakespeare tragédiái, drámái azért lehetnek olyan fontosak a világ számára, mert azokban a II. Richárdtól a Hamletig — nem pusztán Angliáról van szó. Azért is játszódhatnak a világ bármely táján, Rómától Dániáig. Angliára is csak annyi vonatkozik, mint a glóbusz bármely országára. BABARCZY LÁSZLÓ: Egyébként is mást jelent a hazafiság fogalma nyugat-európai kontextusban és teljesen mást Kelet-Európábán. Nálunk a hazafi fogalma a reformkorihoz, a tizenkilencedik században kialakuló tendenciákhoz kapcsolódik. A magyar hazafi tetőtől talpig derék ember, aki magyar posztót vásárol, és feláldozza magát a hazájáért. Shakespeare számára a haza fogalma természetes és magától értetődő volt, nem olyasmi, amiért állandóan küzdeni kell, ami állandó hangsúlyozásra szorul. Shakespeare drámáiból sem hiányoznak a nemzeti, hazafias elemek — de az övé egész más töltetű hazafiság, ő spontánul, magától értetődően szereti hazáját. Shakespeare, ugyanúgy, mint a görögök, az individuum és nem a nemzet szempontjából ítél a világról. A francia drámairodalom sem heveri ki, amikor érvényre jut benne a 'teleologikus történelemszemlélet. A teleológia csapás a drámára, csapás a színházra. Különösen erősen érzékeljük ezt a magyar történelmi drámákban, az olyan típusú életművekben, mint a Németh Lászlóé. Drámáiban Németh László sohasem tudott elszakadni ettől a nemzetmentő, teleologikus tudattól. A magyar irodalom eszméiése a ref onrrikorral kezdődik, a nemzet létkérdései azóta kétségtelenül közgondolkodásunk centrumában állnak. Ez jót tehet a regénynek, lírának, de árt a drámának. összefoglalva álláspontomat: hazai kultúránkból mélyen hiányzik a drámaiság iránti érzék, és ez tévhitek következtében hiányzik. Bizonyos következtetéseket megszoktunk és evidensnek tekintünk, így például az élet teleologikus szemléletét. Ez pedig alapvető gátja az igazi drámaiság kibontakozásának. MIHÁLYI GÁBOR: A drámaiságnák ezek a kérdései, úgy hiszem, bonyolultabbak annál, mintsem hogy egy ilyen beszélgetésben teljes mértékben kibonthatók lennének. Ezeknek a gondolatoknak az árnyalt kifejtése egy nagyobb tanulmány feladata lenne, s következtetéseivel akkor is vitatkoznának. Hiszen mindezekről a kérdésekről Arisztotelész óta vitatkozik a dramaturgia, s nem is juthat végérvényes konklúziókra. Az eltérő álláspontok ütközéseit mindig is indokolni fogják a változó történelmi helyzetek, társadalmi viszonyok, világnézeti, esztétikai, dramaturgiai koncepciók szükségszerű különbségei, a mindig azonos és mindig különböző létkérdések szükségszerűen eltérő megközelítési lehetőségei. Számunkra a te gondolatmenetedben az a lényeges, hogy bizonyos fokig megmagyarázza, mi az, ami eltávolított benneteket a magyar drámától, hogy miért nem 942
