Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Mihályi Gábor: A magyar dráma gondja (vita korábbi és mai résztvevőkkel)
ZSÁMBÉKI GABOR: A rubrikaagyúdkkal mindig a magyar dráma kérdésében csaptunk össze a legélesebben. A magyar drámának ezek a bajnokai, akik az egyes évadok kipipálni való feladatai közt tartják számon az „új magyar dráma” bemutatását, függetlenül attól, hogy ez hagy-e bármilyen nyomot a közönségben, valójában kilóra mérik a magyar drámát. A vita lényege ily módon mennyiség és minőség háborúja. Meglehet, hogy a kaposvári színház egy tízéves időszákban kevesebb új magyar drámát mutatott be, mint más vidéki színházak (amelyek közt nem egy éppen egy „magyar évad” meghirdetésével próbálta meghosszabbítani a kátyúba jutott vezetés és az elseké- lyesedett társulat létét, tudva, hogy ezzel a kritikusok dicséretét és hivatal elismerését vívhatja ki a maga számára), de színházi szerzővé avatta a tehetséges Vekerdy Tamást, kísérletet tett arra (még ha ez nem is járt sikerrel), hogy Weöres varázslatos remekművét, az Octopust kiszabadítsa abból a kalodából, ahová a „könyv- drámák” vannak zárva, és meghonosította a magyar színpadokon Sütő András drámáit, hiszen a Komor István rendezte Pompás Gedeon volt az első magyarországi Sütő-előadás, az Egy lócsiszár virág vasár nap jártak pedig Kaposvárott volt az ősbemutatója. A magyar írók hosszú sorát próbáltuk megnyerni a színháznak Nagy Lászlótól Orbán Ottóig. Volt, akit izgatott ez a terület, de végül mégsem érzett elég belső kényszerítést, hogy darabot írjon, volt, aki becsülésre méltó őszinteséggel vallatta be, hogy nem érzi magát drámaíró alkatnak, s végül több darab el is készült a megrendelésünkre, amelyet azonban nem éreztünk elég sikerültnek. Nem játszottunk el darabokat, amelyek az ínséges magyar drámatenmésből mégis életképesek voltak, s ezért országos záporként árasztották el a vidéki színházakat. Így például nem játszottuk el a Tótéh at sem, amit mindannyian remekműnek tartottunk, de úgy gondoltuk, hogy az országnak Tóíék-mérgezése van. (Én a Tóté- kat Kubában megrendeztem.) Végül nem mutattunk be új magyar műveket rajtunk kívül álló okokból. Ennek legélesebb példája az volt, amikor meghiúsult Verebes István Kaposvár életét tárgyaló dokumentumműsorának a bemutatója. Van egy olyan érzésem is, hogy azért is tudunk nehezen szót érteni azokkal, akik az új magyar drámát kérik rajtunk számon, mert az ő szemükben mi mindig a rossz, a meg nem felelő új magyar drámákat akarjuk bemutatni. Amiket ők valahogy nem tekintenek új magyar drámának. BABARCZY LÁSZLÓ: Új jelenségnek tetszik munkánkban, hogy végre mintha sikerülne kapcsolatot teremtenünk a mái magyar írótársadalom egy olyan csoportjával, amellyel remélhető, hogy tudunk közös nyelvet találni. E kapcsolatfelvétel első eredménye Bereményi Géza új darabja, a Halmi, amelyet az 1979—80-as évadban mutattunk be. Ebben a darabban és az előadásban is sok olyasmi található, ami eddig ds jellemző volt a színházunkra, de sok minden más is van benne, olyasmi, aminek örülni lehet. Ügy érzem, megint született valami élő dolog, ami, úgy tűnik, jó irányba kezd fejlődni. Ezekről a tervekről, elképzelésekről nehéz beszélni, hiszen inkább csak szándékok élnek bennünk, s nem bizonyos, hogy valóra is válthatók. ROKONOK BABARCZY LÁSZLÓ: Móricz Zsigmond Rokonokját új dramatizálásban 1978 áprilisában mutattuk be. Erről a regényről és a regény dramatizálásának problémáiról már csak azért is érdemes szólni, mert olyan mélyebb kérdésekhez vezet el bennünket, hogy miért nincs igazán nagy magyar dráma. Móricz elbeszéléseit, regényeit olvasva azonnal szembe944
