Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - EMLÉKEZÉS HUSZÁRIK ZOLTÁNRA - "A mű megszüli az életet..." Ágh István és Császár István beszélgetése 1983. augusztus 18-án Huszárik Zoltánról (Lejegyezte Pete György)

retta — még a szerelem is olyan volt számára, amit ezért határolt el magá­tól. Szinte tréningezett: bizonyította ma­gának, hogy meg -tud ő lenni alkar szere­lem nélküli, akár cigaretta nélkül, akár ivás nélkül, evés nélkül... Ez is annak volt a jele, hogy nincsen „identitászava­ra”. Eitréfálkoztunk azon, hogy nem is filmrendező, semmi ő, ő csak egy Huszá- rik Zoltán — semmi több. Ö nem apa, ő nem gyermeke anyjának: ő egyszerűen Huszárilk Zoltán. Nem volt igaz egyik sem — de annak a jelle volt, hogy erre az egy valamire vigyázott — ez volt szá­mára az egyetlen szentség: s ez legtelje­sebben a filmrendezéseiben valósult meg ... Tudta, egy valamit nem enged­het meg magának: hogy rossz filmet csi­náljon — tehát hogy abban ne legyen igaz ember. Nála ez volt az „én-azonos­ság”, a megtartott én-azonosság — egy olyan korban, amikor én-azonosságról szinte kár is beszélni, kár róla vitákat rendezni, kár írogatni. Ma az én-azonos­ság felesleges luxus. Illetve hogyha nyo­morogni akarsz, hát őrizd csak meg az önmagaddal való azonosságodat! Min­dennap, ma is — és nem kell ehhez há­borús idő, meg Rákosi-korszak — pont azt kívánják tőled, hogy játsszd el azt a szerepet, amit a mindenkori helyzet meg­követel ... Zoli tényleg nem élt „filmren­dezői életet”, nem is tudták róla sokan, hogy az ... Csakugyan megrendítő volt abban a presszóban, Zoli halála után be­szélgetni. A pincémé kérdezősködött fe­lőle, merthogy régen járt ott, és mond­tuk, hogy meghalt... és ahogy meghal­lották, teljesen ledöbbentek, úgy döbben­tek le, mintha egy rokonuk halt volna meg: és tényleg rokonuk halt meg, em­beri rokonuk — akihez minden rokonnál több közük van. Egészen csodálatos volt, hogy elkezdenek sírni. Halálhíreket na­ponta hall az ember rádióban, tévében, újságban olvassa — déhát én nem hi­szem, hogy ezek a presszósnők bárme­lyik magyar filmrendező halálhírére el­kezdenének sírni, még akkor sem, ha az a bizonyos filmrendező néhányszor elő­kelőén kivágta volna az amerikai ciga­rettáját az asztalra ugyanabban a presz- szóban. A. I.: Amit most kifejtettél, abban van tragédiájának az oka is. Ment ebbe bele­rokkanhat az ember — ha az, ami ő ma­ga; nem pedig az, amit képzelnek róla. Állandóan figyelgattem a szinte napi megalázásait az életben — és mindig azt várták tőle, hogy Olyan legyen, amilyen­nek ők szeretnék. Ez állandóan gyötörte: nem mintha úgy érezte volna, hogy ő va­lami rosszat csinál, hanem hogy hátha 931

Next

/
Oldalképek
Tartalom