Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
gatva, antik görög bér-siratónőként, bogy ő is az elrabolt apáca testvérért imádkozik. „Arra! arra! Ott! ott! — hajtogatta, miközben széttárta a kápolna egyik színes ablakát (mintha késsel vágta volna ketté az üveget) — ott, ott, látja, ott az egyik keresztúti stációnál rabolták el a pogány bennszülöttek a sorort, bizonyára meggyalázzák, elevenen áldozatként oltáruk vágóhídjára hurcolják!” A keresztül végén, be, he az őserdő örök, orchideás éjszakájába keskeny ösvény vezet, a pogányok ellen- keresztútja, az orchideás utat a legszemérmetlenebb idolok mérföldkövei szegélyezik; — ők, az apácák, csak az elsőt látták, egy soror megpillantva a bálványt azonnal szörnyethalt. Fray Nicolas vagy Pater Finisterre, miközben egy-iker egy-szerelemre lobbant a lacrimosa főnöknő és az elrabolt apáca iránt, anélkül, hogy erre engedélyt kért volna, szétdobta az oltáron a tabernákulum két aranyajtaját, kivette a Nap minden égi sugarát túlfénylő Űrmutatót, a benne fehérlő Szenfostyát — föld-alá süllyedő térdreborulás után — kiemelte, paténa-tányérra helyezte, helyébe még átváltozat- lan „vak” ostyát helyezett, ezzel a kezében fog nekivágni az őserdőnek, ama pogány ellen-keresztúton. Meg fogja találni! meg fogja menteni az elrabolt apácát! és — ha nem? akkor is az Űr Jézus maga fogja átváltoztatni a „vak” ostyát az Ö szentsé- ges testévé, Te Deum vagy Requiem misére. Fray Nicolas úgy búcsúzott a szfinx-tekintetű főnöknőtől, mint későközépkori lovag szíve hölgyétől, mikor lovagi tornára indul, hogy szíve hölgye címer-színeit a porondon diadalra vigye. A főnöknő jobbkezét Fray Nicolas vállára „lehelte”, tegezve mondott agyőt, tekintetét, mint valami szivárványos szappanbuborékot csókolta rá Nicolas tekintetére; — keze az első peonia-szirom volt, mely túlérettsége terhétől fehér oltárterítőre hull. Fray Nicolas útnak indult, kezében a Monstraneia, szívében az apátnő és a képzeletében meztelen apáca-áldozat, fejére csókos cseppkövekként zuhogtak az orchideák, fülét papagájok rikács-rondói süketítették, jobbra-balra a parázna idolok, szárnyát szinte sátorlap-rétegekben teregeti a Denevér Éj királynő. Elérkezett az áldozati tisztás szélére, az áldozó oltárkő „küszöbére”. Történt vala ekkor kettő: A levetkőztetett apácát éppen abban a pillanatban célozták egyetlen tőrszúrással a Halál közepébe. Hógyöngy, hófény testét hosszában — hosszú halat hosszú tálban — az oltáron hagyták; — köréje magas rudakon a leggonoszabb szellemek maszkjait állították, hogy idehívják a haltak húsán éldelgő, csattos-csőrű madarakat. A pogány papok és hívek Szentegyházuk legszentebb (rabolt) szobraival mimus- paráználkodva, bakugró, csukló szatírokként mintha közeli folyón közeli hajóba szálltak volna (Watteau? Útrakelés Cytherébe?) ... Nicolas a szerelemtől-f áj dalomtól megbénulva nézte ... Második strófa? Annak idején Achilles meggyilkolta Penthesileát, az amazonok királynőjét és a gyilkosság után halálosan szerelmes lett a passiflora granadilla kéjtetembe. Most ez ismétlődött meg az oltáron Fray Nicolas és a halott novicia között. (Olvasá pedig ezt a tizenhároméves Don Carlos, szerelmes cselédleánya jóvoltából, az Ejercicios Espirituales helyett). „Csak a holtak? Csak a holtak? És az élők? És az élők?” — hallatszott Fray Nicolas fülébe, rózsaszínű, selyem-fayance hangon, mikor földi szerelme beteljesedése után tízezer keresztvetéssel kereste elhagyott „vak” (és vakon maradt) Mons- tranciáját. Nicolas, mámorából valahogy kitámolyogva, a hang felé fordult: a Monstraneia arany keretében a Főnöknő arcát látta, onnan szólt hozzá, hívta, hívta, — ó, te hlasphéma católica hispana sirena! — és a bálványok bűnös útján már fordult is visszafelé, a keresztút felé, a kolostor felé; — Fray Nicolas elkábulva ment, ment utána, tüskék, kavicsok kampós lábujjad között. A Főnöknő: cellájában várta Nicolas Finisterrét — „foglaljon helyet! foglaljon helyet!”. (Most magázta, de pupillája, laterna magica írisze ezer „te! te! te!” volt, hipnotizáló Lustprinzip-gyűrűkben). A nő eltűnt, a Fray várt. Foglaljon helyet? Foglaljon helyet? A történetben ez 894
