Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)

bor (agnus Dei! agnus Dei!) szerzetesei ezekből a Szentegyházat gyalázó könyvekből épületes, erény és áhítat és szeretet és irgalom ébresztő máglyát fognak rakni!

Frater Nicolas kőbálvánnyá merevedve hallgatta ezt, de az apátúr nem értette döbbenetét. Az apátúr édes, mézes, simogató szavakkal ismételte a feloldozást, ego te absolvo... majd visszavonult cellájába, hogy kérje Virgen Espaná-t: segítse sikerre szent gyermekeinek kereszteshadjáratát.

Fráter Nicolas ugyan mit érezhetett mást, mint hogy itt valami nagyon nagyot, gyorsnál gyorsabbat, szentnél szentebbet, Krisztusnál Krisztusibbat kell cselekednie. Az üvöltő szerzetesek már régen elhagyták a kolostort! Nicolas lement a kapus testvérhez (az apátúrral nem volt különösebb kedve konverzálni...), az talán tudja a zsádóántás szent (időrendjét, ezer-napi búcsúit ígérő pogrom-programját. Tudta is!

Elmondta Nicolasnak: a kolostor harcos tagjai, Ecclesia Militans, a ghettóból „szerzett” zsidó, Krisztus-gyalázó könyveket — mielőtt a Nagy Máglya Isteni Komédiáját megrendeznék — az almansai kolostor ebédlőjében fogják feltornyozni, azért, hogy a Szent Inkvizíció (Santo Oficio) szakértői megvizsgálják a szövegeket, a legfontosabb részeket későbbi hitviták részére kimásoltassák, esetleg egész kódexet, úgy ahogy vannak, a Szent Officium „vérkönyvtárába” vigyenek.

A kapustestvér igazat mondott. Miután Almansa apáturának dominikánus, földdel taposó szandáljai (keresztes vitézei) a zsidókat hajlékaikból kiverték, a pénzeket kereszttel ékített ellen-frigyládákba berakták, ama — keresztényeket káromló — kódexeket megszerezték (főleg egy zsidó nagyúr, nagybankár, nagy-adónisz, nagytudós, nagyénekes Énekek Éneke palotájából), a kódexeket valóban a kolostor ebédlőjében, ad inspectandam Sanctae Inquisitionis, felhalmozták. (A szerzetesek ezután, eléggé érthetően, hulla fáradtak voltak, az apátúr esti áldása már csak horkoló tetszhalottakra hullott).

Mikor már mindenki aludt, apáttól házőrző kutyáig, zsidó-razziás vandál-szentektől pipogya-potyogó portásig, Fráter Finisterre fogta az összes kódexet, könyvet fóliánsot, pergament és — mivel ezt vélte egyelőre a legbiztonságosabb dughely- nek — a város falain kívül (de nem messze) eső bordélyházba vitte. A „Madám”, a parókás, dohánytól, szdfSlásztől, gégeráktól, haschiscbtól, hörghuruttól rekedt, és freskófestékekkel flastromozott, flaszterezett tulajdonosnő és intézőnő — elég nehezen értette meg, mit óhajt a sok héber küneffel ez a katolikus pap („ő erkölcsös! ő nem szolgál ki egyházi embereket! és főleg: házában nem számítanak valutaképpen jiddisch kriksz-krakszok!”)

Miközben a kupleráj kapualjában Fráter Nicolas vért izzadva próbált mindent valahogy elmagyarázni annak a nyekergő viaszbaba, nyugdíjas Messalinának, a bordélyház hasonlóképpen recsegő lépcsőjén lerohant egy fiatalember, alig-alig felöltözve, sémita efébosz, Donatello Dávid. Váratlanul Nicolas nyakába borult (heves gesztusával földre lökte a Madám tetves toronyparókáját), sírva, csókolva, áldva rebegte, hadarta, hogy — ezek a hebro-pandekták az ő! az ő! az ő könyvei, az ő palotájából rabolták el Isten Kutyái (dominicani), vagyis a pogrom-testvérek! Ö (a sémita efébosz, a hellén hermafrodita, apolló-apolla) még idejében elmenekült, ez a nyilvánosház jólfizető kundschaftként fogadta, — de most! de most! Ez a találkozás! Frater Finisterre! csodák csodája! Isten ujja! Isten küldöttje: megmentetted kincses könyveimet! (és a bemutatkozás, minden extázisok ellenére — kupi-protokoll, hidalgo-protokoll, szent-protokoll, hebro-protokoll — megtörtént, a Madám előtt, a szépfiú, a könyvtorony, a boltívről „lecsöpögő” hintázó lámpa és az emeletekről lekukucskáló szajhácskák jelenlétében). Az „új Dávid” és Frater Nicolas azonnal nyergeitek és nyargaltak tovább, a zsidó könyvek drága bátyújával. „Dávid” csak azért állt meg, csak azért szállt meg a szajhák szákijában, mert öreg lova (menekültében a keresztes szerzetesek elől) kidöglött, egyébként annyi palotája van annyi giudec- cában (olaszosan mondta) mint „pilla pupilláján”, hívta is, vitte is Nicolas Finister- rét. Az egyikben együtt olvasták, magyarázták Dávid zsoltárait, — Nicolas barátja (színész! színész!) Calderón misztérium-játékaiba vagy tán bűnös zugszínházakba illőn játszotta citerás Dávid szerepét: „Istenem, irgalmadban ments meg, siess Uram segítségemre! Valljanak szégyent és piruljanak gyalázatukban, akik életemre tör891