Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Summa (Részlet a Frivolitások és hitvallások című, készülő önéletrajzi műből. Kabdebó Lóránt magnetofon-felvételei alapján összeállította Tompa Mária)
tett, szobrokkal, freskókkal díszített, Kvázi-paradicsomi palotáikhoz hasonló kolostorokat látogatott: azokat is nagyon szépnek és nagyon jónak tartotta. Nagy aszkéta volt, egész vadul (modern ember számára talán visszataszítóan túlzó módon), de miikor olyan társaságba került, ahol bőven ettek, bőven ittak, akkor nem volt prűd meg tüntető, szépen evett, ivott velük, mert azt is elfogadta, nem akart különcködni önimegtagadásá- val. Caravaggio, Caravaggio! Ez a kép gyönyörű színpadi, drámai jelenet is. Hogyne lenne jelképe az én művemnek, amely jelenetek halmozása, színpadi szoénák egymásra torlódása, tolulása, dráma és dráma minden áron, tele maszkokkal. Így hát nagyon jó, hogy erről a képről beszélek; minden erőltetés nélkül, ezzel a festménnyel kapcsolatban művemnek és szerény szándékaimnak összegezését ragaszthatom a kép rámájához. Színpad és maszk persze összefügg. A maszkkal pedig összefügg — most már ugyan kevésbé foglalkozom ezzel — a női divat, a kosztümök iszeretete, amelynek olyan nagy szerej>e volt a Prae megírásakor: huncutul próbáltam összefonni a század első harmadában divatozó női divat művészeti formáit a század első harmadában divatozó matematikai, fizikai gondolatokkal. Divat, ruha, masak. Oaravaggiónak ezen a képén persze hogy nem okvetlenül olyan kosztümben van angyal, József és Mária, mint abban a korban pontosan volt, amikor ez a jelenet lejátszódott, ha egyáltalán lejátszódott. Vagyis: eszembe jut az unos-unt nóta az én anakronizmusaimról. Hát akikor jegyezzük meg itt is azt, hogy az anakronizmus egészen természetes. Hangsúlyozva még mindig és még erősebben, hogy nézzük meg az egész középkori, reneszánsz, barokk festészetet. Végig minden anakronizmus, a legtermészetesebb módon. Az anakronizmus a művészet mindennapi kenyere, festészetben, szobrászatiban, -bútorzatban, kosztümökben, mindenben — és ez nagyon szép és nagyon jó, mert egyrészt az örök emberit fejezi ki, nem törődik a századok divatjainak hulló héjaival, másrészt valahogy benne van a művész szabadsága: mit törődöm én, milyen ruhában járt Nagy Sándor, én művész vágyóik, így ábrázolom. Tovább: jegyzeteimben a Caravaggio- kép mellé odaírtam, hogy -nem schulfuchs hisztorizmus kell! Nem Székely Bertalan és Madarász Viktor és sitb. történelmi realizmusa, hanem fantáziás művészeti szabadság. Ehhez a szabadsághoz hozzátartozik — most Caravaggio összes műveiről beszélek —, hogy a művészet -lényege: a vad antropomorfizmus, — az, hogy az Isten, a szentek bizony mindennapi emberekként vannak ábrázolva, még Raffa-ello Madonnáinak modelljeiről is tudjuk, hogy azok -esetleg elég rossz hírű hölgyek voltak. A szenteket is utcáról felszedett modellek után festették. Ez hozzátartozik a művészethez, az enyémhez is, ha van egyáltalán művészetem: a legszakrálisabb dolgok igenis olvadjanak össze a legmindennapibb dolgokkal! Lehet, hogy Ribera Szent Jakab apostolt vagy szent Erazmuszt — utcaseprőkről mintázta meg ... látjuk, llátjuk, ez hozzátartozik a művészet lényegéhez. Botrány volt, mikor Caravaggio lefestette Szűz Mária halálát és a halott Szűz Mária bizony úgy fekszik ott, mint egy — hogy úgy mondjam — rossz hírű nő, holtan nyúlik el szemétdomb-ágyán. Aki igazán vallásos és igazán művész, az tudja, hogy ez nem blaszfémia. Ez igenis 87
