Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Csengey Dénes: A mítoszteremtés távolodó esélyei (Tíz gondolat Holdosi József prózájáról)
nek kialakításában. Annak ellenére igaz ez, hogy az utca minden lakójának életcélja kijutni közegéből, a külvilágba olvadni, a történelembe emelkedni, annak ellenére, hogy mindegyik Holdosi-regény megváltási vagy szökési kísérletek történeie. Ezt a paradoxont részletesebben meg kell világítanunk. A Holdosi-hős életformája — mint mondtuk — a kitörési kísérlet, amiből minden tiszta logika szerint annak kellene következnie, hogy életének tengelye, meghatározó mozzanata éppen a külvilághoz való viszonya. A kitörés célképzetei azonban nem az ismeretlen, ellenséges külvilágból származnak, hanem az utcából: vagy a társadalom mozgástereiből kizuhant, csődöt mondott, elvetélt sorsok eélképzetei ezek, deformálódott, egyszer már életképtelennek bizonyult fejlődéseszmények (mint a Glóriás öreg tanítójának bölcs és mélyen emberséges, ám használhatatlan tanai például), vagy a cigányság ezer éves késésben lévő történelmi idejéből származó életvágyak és naív lét jog-követelések, amelyek az adott társadalmi közegre nem vonatkoztathatók, abban nem is értelmezhetők. A kitörési kísérlet mindkét esetben eleve bukáshoz vezet, elháríthatatlanul, hiszen a kudarc okai nem folyamatában, hanem kiindulópontjában (az utcában) vannak. Ebből következően a hős életútjában csak intermezzo a kísérletnek a külvilágban lefolyó felfelé ívelő szakasza (a reménység, az esély periódusa), nemcsak hogy minden az utcában kezdődik és végződik, de — ami a legfontosabb —, az ott uralkodó léttörvények szerint dől el minden. Aminek két alapvétő következménye van a Holdosi-próza természetére vonatkozóan. Egyfelől az, hogy (a külvilágból eredő, ám deformálódott, eleve alkalmatlan célképzetekhez igazodó kitörési kísérletek esetében) a társadalmi lét sehová sem vezető abszurditásként jelenik meg a regényekben, másfelől pedig az, hogy (a mítosz-közvetítésen keresztül ontikus mezővé lényegülő történelem előtti cigány-időből származó célképzetekhez igazodó kísérletek esetében) az utca történelem alatti léte, az abszolút társadalmi esélytelenség közege az ontikus megalapozottságú erkölcsi megítélés pozíciójába emelkedik a történelem fölé. 4. A Kányák című családregény, Holdosi első kötete már teljes egészében tartalmazza a vázolt erőteret. Áll az utca, a végén futó palánk mögött ott felhőzdk a túlvilág, és ott van körülötte a külvilág (a falu, a grófi birtok, az ország), mely fe1 kínálkozik, mint a szökés, a kitörés lehetségesnek mutatkozó terepe. Jelen van már — mégpedig kulcsszerepben — a két össze nem békülő világ, a kettős eredetű eszményrendszer keveredése is: a Kánya család fölé a cigányvér és a parasztvér vegyülése idéz hetedíziglen beteljesedő átkot. Az átok pedig nem más, mint a kitörés egyszerre adott kényszere és lehetetlensége. A kísérlet elháríthatatlan kihívása és a kikerülhetetlenül benne rejlő bukás. A családregényben három nemzedék van jelen: az első (a Kánya-szülők) az átok felidézője és hordozója, a második (a négy testvér, Péter, Ernő, Jenő és Matild) a meghaladás, a szökés kihívásának kiszemeltje, a harmadik pedig (Ernő és Jenő gyermekei) a kísérlet — megsemmisülő, vagy fennmaradni képes — esélye. Ennek a szereposztásnak megfelelően a második nemzedék hozza mozgásba a regény erőtereit. A néma Péter a Cigánykrisztust akarja megfesteni, megnevezni és ezzel létezővé tenni a megváltás esélyét, a zenész Ernő az ősi cigány zenét keresi, hogy visszaadhassa ősi kultúráját népének, mely legjobb úton van afelé, hogy tragédiák bölcsőjéből kelt sorsát édes sziruppal hígítva pénzért kiárusítsa a vigyorgó zenészbandákban, melyek a cigányságot földbe taposó uraknak húzzák a talpalávalót, a csendőrringyó Matild Pestre jut, egy marxista forradalmár élettársa lesz, keresztülengedi vérkörén egy új osztályuralom, egy új társadalom eszméjét, Jenő pedig, a legkisebb testvér helyben, az utcában maradva keres jobb módot, vagyont, gazdaságot, teljesebb lét-esélyt. Már nem és még nem — e két bukásirányba gravitálnak ezek a kísérletek. Péter keze — a grófi kápolna freskóin dolgozva, a Madonna arcát festve éppen — rátalál a Cigánykrisztus alakjára, arcvonásaira, de amikor a megszállott festő önmagára ismer az álmodott megváltóban, rémületében lezuhan a létráról, s szörnyet hal, Ernő pedig — szörnyű pokoljárás uitán —, csak a megmérhetetlen távolságot érzi fel, mely népét saját múltjától immár elválasztja, s e távolság lépéseként, ha89
