Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Csengey Dénes: A mítoszteremtés távolodó esélyei (Tíz gondolat Holdosi József prózájáról)

soncsúszás-egységenként való felmérésébe tébolyodik bele. Már nem. A cigányságnak már nincsen, nem lehetséges saját, külön megváltója, ez a nép sokkal távolabb van már megtartója múltjától, mint fenyegető jövőjétől. Matild pedig — a közelebb mutatkozó jövendőt megkísértve — ugyancsak visszaszédül a jelenidőbe, az utcába: a cigányság nyomorúsága még nem eléggé közös, nem eléggé egy a huszadik századi emberiségével ahhoz, hogy annak forradalomeszméje igazán vonzáskörébe téríthetné. Még nem.

Jenő sorsa abban különbözik feltűnően testvéreitől, hogy nem közösségi, hanem személyes kísérlet. Bukása nem abban van, hogy lehetetlen, hanem abban, hogy a cigányság egészének sorsát tekintve elégtelen esély. Jenő megcsinálja, amire vállalkozik, megszerzi kocsiját, lovát, kőházét (önerejéből megteremti saját életfeltételeit', a Kánya-átok alól is ki tudja vonni magát (nem pusztul el), de a cigányság rá hagyományozódott közös kincsével nem tud mit kezdeni, nem sorsot szervez vele, csak hátországra szóló, önpusztító mulatságot, nem felhasználja, csak elszórja. Az ő sorsa, a személyes kísérlet bizonyul az egyetlen járható útnak, amiből megint csak az a sugallat következik, hogy nincs közös esély, nincs külön oigány megváltás (már nem vagy még nem). És ez az a mozzanat — az új kisregényekben válik igazán fontossá —, amely a Holdosi-próza epicentrumát az ontikus létmezők felől a kitörés társadalmi, konkrét történelmi feltételei felé mozdítja el.

5. A mítoszteremtés világosan megmutatkozó esélye volt az az erőtényező, amely Holdosi jelentkezését irodalmi eseménnyé avatta. A meddőség korszakát élő európai p:óza az idő tájt a dél-amerikai epika felfedezésének bűvöletében várt megújulást, megújulást, melyet éppen a mítosz egységes, szerves, antropomorf világképének újból feltalált regényszervező ereje ígért, nem csoda tehát, ha Magyarországon is figyelem, várakozás fordult Holdosi (de korábban már Lakatos Menyhért, s aztán Osztojkán Béla) mítoszelemekből építkező prózája felé is.

A Kányák ez irányban is sok reményre bíztatott valóban. Itt csák vázolni lehet, de vázolni mindenképpen szükséges a cigány sorsmítosz létrejöttére utaló mozzanatokat.

Tengelyben két egymást keresztező átok áll, elnevezhetjük cigány múltnak és cigány jövőnek. Mindkettő a mítosz ontikus mezőjében fogalmazódik meg. A múlt: a VÍZFEJŰ BABA, a szörny, mely egyidős a cigánysággal, és amellyel a megharagított isten verte meg az egész nép>et az ördöggel cimboráit őscigány, Csácsó személyében. A cigányság Csácsó bűne miatt elűzetett ősi földjéről, vándorlásra, nyomorúságra ítéltetett, s ráadásként arra, hogy mindig, mindenhová magával hordozza, etesse, táplálja az egyre növekvő szörnyet, az ős'bűn örökig tartó emlékét. A jövő: a cigányvérnek parasztvérrel való keveredésének pillanatában koronás kígyók költöznek a Kánya-ház kertjében tenyésző szelencebokonba, s ez az átok csak a családdal együtt múlik el, az utolsó kígyó az utolsó Kányával egyidőben pusztul ki a bokorból. S a két átok — a múlté meg a jövőé — az utcában keresztezi egymást, amikor vándorlásuk végén megérkeznek a letelepedésre kényszerült oláhcigányok szekéren hozva magukkal a szörnyet. Egy fészekben immár a koronás kígyók csapata, meg a VÍZFEJŰ BABA.

Az oláhcigányok megtelepszenek. Hogy házakat építhessenek maguknak, elhordják vályognak a Cigánydombot (!), ahol eladdig istennel társalkodtak az öregek. Az öregek erre elköltöznek, mindannyian átvonulnak a palánk mögé. Elhagyják népüket, és ezzel élők és lelkek, ontikus és történelmi mezők, a lét és a lét értelme között a kapcsolat véglegesen megszakad. Csak aki megtóbolyodik, az juthat ezentúl a teljes tudás birtokába (Holdosi őrültjeit külön figyelem, külön elemzés illetné meg), e mindentudó elmebomlottak azonban nem befolyásolhatják már sem a maguk sorsát, sem népünk sorsát. Az ő tragédiájuk ez: mindent tudnak, de senki nem hisz nekik. A többieké pedig: nem hisznek azoknak, akik tudják a sorsukat, vakon mozognak végzetük felé.

S ebben a koherens mítoszrendszerben (mely az itt jelezhetőnél sokkal gazdagabb) kivétel nélkül értelmezhetők az utca pontosan, aprólékos tudással ábrázolt létmozzanatai, működik az anyag és a rendező elvek kölosönhatásos rendszere.

90