Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Csengey Dénes: A mítoszteremtés távolodó esélyei (Tíz gondolat Holdosi József prózájáról)
CSENGEY DÉNES A mítoszteremtés távolodó esélyei TÍZ GONDOLAT HOLDOSI JÓZSEF PRÓZÁJÁRÓL 1. Az utca, a mindenkori színhely szűk, körülhatárolható kiterjedésű része egy néven soha nem nevezett falunak, mégis tágas emberi világ, a sorsok teljes galaxisa. Térben talán harminc háznyi, a történelemben az első világháborútól a másodikig nyújtózik, de a távolabbról messzebbre tartó időfolyamnak is medre. Cigányutcának is nevezhetnénk, hiszen a karavánutakról kikopott vándor népnek egy megtelepedni kényszerült töredéke emelte itt szalmás sárból a házfalakat, lopkodta össze a grófi erdőn a tetőt tartó szarufákat, ásta a sekély, pocsolyás kutakat, növelte egy hurkos kitérővel a falu házait felfűző kerékvágót, s a későbbi időkben is nagyrészt cigányok népesítik be ezt az új utcát, talán ezért is mutatkozik innen szemlélve alulnézetben az ellenséges világ, ezért találtak oly szerencsétlenül megállni e hely fölött a csillagok. Egy ezeréves lépéshátrányban találtatott nép próbál az utcán végigvonulva bejutni a huszadik századi történelembe, ennek a kísérletnek frontvonala a döngölt agyagfalú házsor. De ez nem a teljes kép. Itt él a tizenkilences kommunista tanító is (és ide jár hozzá, mint mesteréhez az ifjú gróf, ki unalmából nyújtózik eszmék kalandorává), itt az öreg Csórna is, aki uradalmi kocsis volt, míg a gróf lova bordán nem rúgta, cigánybakterré fokozva le ezzel a nyalka legényt, és a parasztságból is ide zuhan ki erkölcsi vagy egyéb vétsége súlyánál fogva „a férgese”. Ezeknek a végső vereséget szenvedett embereknek, örökre elvetélt sorsoknak a cigánysággal való szimbiózisa hozza létre a történelem alatti létnek, az abszolút társadalmi esélytelenségnek azt az időtlenné süllyedt, változhatatlanná zárult modellközegét, aminek látnunk kell Holdosi utcáját. 2. Az emberszabású, mintegy az utca képére ütve berendeződő túlvilág nem válik külön ettől a létközegtől, csak meghosszabbítása, folytatása az utcának. A hosszú palánkon, mely határolja, oda-vissza keresztüljárnak az élők és a lelkek, aki bevégezte földi pályafutását, egyszerűen átkapaszkodik a deszkaalkotmány túloldalára, s a halott férj visszajár feleségéhez kikeféltetni ruháját, ha az elsározódott az öröklőiben. A Cigánydombon üldögélő, fejüket földbe szúrt kampósbotjukon pihentető öregemberek „talán magával az istennel beszélgetnek”, úgy várják „az időtlen idő végét”, az unatkozó halál fel-felkeresi kiszemelt vendégeit, hogy addig is, míg idejük elérkezik, szót válthasson velük a világ dolgairól (ilyenkor titkaiból is kifecseg egyet-egyet a vén szószátyár), az ördög is eljár kutyálkodni az utca könnyen kapható lányaihoz, meg is tréfálják a csavaros eszű cigányok, olyan förtelmes nőszemélyt szabadítanak rá, hogy a poklok ura világgá szalad előle. Mezők, fák, árkok, vizek lélegző életet élnek, állatok, bogarak a végzet akaratának végrehajtóiként avatkoznak az emberi sorsok menetébe, világosság és sötétség váltakozása felsőbb hatalmak kinyilvánítása, az idő, mint egy nagy, posványos tó, mozdulatlanul foglal magába, rekeszt a maga mozdulatlanságába mindent és mindenkit. Mindebből egyrészt az a sugallat adódik, hogy mindaz, ami az utcában történik, öröktől fogva mindig ugyanígy zajlik, s így marad tovább is, az idők végeztéig meghaladhatatla- nul, másrészt pedig az a tény, mely szerint az utca nem pusztán történelmi, társadalmi törvényszerűségek megvalósulásának, hanem ontikus elrendeltetettségek beteljesülésének is mindenkori színtere. 3. A külvilág — az utcán kívül eső konkrét társadalmi övezetek rendszere — ebből következően nem bír alapvető fontossággal a Holdosi-epika mozgástörvényei88
