Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Szelestey László: Pályám emlékezete. Beszélgetés a 75 éves Bartha László festőművésszel
világot. Bár tény, semmi olyant nem tudunk felmutatni, ami alapjaiban megváltoztatná a nagy egészet, a világ művészetét. De ha a mi művészetünk nem volna, bizonyára gyérebb lenne az egésznek a szövete. > — Bartha László érzékenyen figyeli a világot. Rendszeresen ellátogat Bázelbe, hogy az ott évről évre megrendezett Kunstmessén megismerkedhessen a legújabb törekvésekkel, találkozzon művészekkel, alkotókkal. Milyen tendenciák figyelhetők ott meg? — A Kunstmessén lehet valamiféle áttekintést kapni, de tudni kell, hogy ez alapvetően kereskedelmi vállalkozás. Itt a galériák diktálnak, ha a legjelentősebbek — akiknek nincs szükségük az efféle bemutatkozásokra — rendszeresen távol is maradnak innen. Nos, én legutóbb tavaly jártam Bázelben. Akkor, úgy tűnt, a legnagyobb keletje még mindig a húszas évek konstruktivizmusának van, s itt a magyarok nagyon előkelő helyet foglalnak el. Úgy érzem, két-három évig még ők lesznek a legkeresettebbek, de utánuk feltétlenül a német expresszionizmus fog előtérbe kerülni, majd pedig a romantika. Mindennek a nyomai már látszanak, kitapinthatnak. — Miként változott Bartha László festészete az évek, évtizedek során? Milyen gondolatok, művészi problémák foglalkoztatják a festőt legújabban? — A mai művek valami hallatlan szorongó érzést árasztanak. Hacsak a fiatalok Stúdió kiállítását említem, de mondhatnék bármilyen más példát is, mindenütt ez tapasztalható. Persze, nem direkt módon jelentkezik ez a művekben, nem látványosan, robbanásszerűen. Én például nagyon sok képet festettem, amin ott a függöny, s emögött mindig borzalmas dolgok történnek. Amikor bármelyik pillanatban minden összeomolhat, nem lehet egy harmonikus világot építgetni. Ez hazugság volna. A függöny bármikor leszakadhat. Ügy 'érzem, mostanában ez a szorongó érzés mindig ott bujkál a képeimen. Persze ennek elmondására, kifejezésére nem a festészet a legalkalmasabb műfaj. Vannak ennél megfelelőbbek, mint 'például a színház. Nem véletlen, hogy világszerte milyen remek dolgok születnek a színpadon. A festészet nagyon sok olyan problémára nem tudott felelni, ami ma fontos a világban. A pifetura eszközei másra szolgálnak. Ezért ás nincs manapság előtérben a festészet. Az emberi tevékenységek rangsorában sokkal hátrébb is szorult, mint akárcsak ötven évvel ezelőtt. Mindig az a műfaj kerül előtérbe — minden spekuláció ellenére is —, amelyik a leginkább feleletet tud adni a világ problémáira. — Ez a szorongató érzés, a földrészünk pusztulásától való félelem fogalmazódik meg a Palladá ó-színházról készült sorozatban is? — Igen, de ezt még soha sem sikerült úgy megoldani, ahogy szerettem volna. Ez a színház nékem Európát jelenti. Vicenzában láttunk egy színpadot, ahol színes rongyhalmaz borított mindent. Egy élénken gesztikuláló pofa hátrált a színpadon, közben belegabalyodott ebbe a rongytömegbe. Mint egy atomháború utáni kép, úgy hatott rám az egész. — Legújabb munkáin, szokatlan, az eddigi megoldásoktól eltérő konkrét formák is megjelennék. Valamiféle irányváltást jelezve? — A madarakra gondolsz? Ezeket Szombathelyről jövet szoktuk látni. Acsád körül nemegyszer találkozunk velük. Volt úgy, hogy negyven ilyen ragadozó madarat is megszámoltunk a fákon. Az pedig, hogy ilyen konkrét formában jelennek meg a képen, tudatos elhatározás eredménye. Úgy érzem, most ebben az irányban kell haladnom. — Sok sikert kívánunk a további munkához! 856
