Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Szelestey László: Pályám emlékezete. Beszélgetés a 75 éves Bartha László festőművésszel
nem ezt tette, hanem az analitikus megközelítést választotta. Bármelyik nagy mestert nézed is, egyik sem összefoglaló. Holott az analízist a Klee-ék, Moholy-Nagyék már elvégezték. Ö utánuk törvényszerűen a szintézis korszakának kellett volna bekövetkeznie. Hogy ez elmaradt, az szinte egy bukással felér. Magyarázza persze mindezt, hogy közben a világ is efelé fordult, a részleteket vette bonckés alá. A festészetben viszont emiatt nagy időzavar keletkezett. Nehezítette a helyzetet az is, hogy az én generációmnak egy nagy művészeti váltást is át kellett élnie. Az ugyan természetes dolog, hogy időről időre bizonyos műfajok megszűnnek és mások lépnek a helyükbe. Mára viszont elértünk oda, hogy a festészetnek az a lírai vonulata, amibe én is tartozom, kimerülőben van. Ezt nem lehet tagadni. Ugyanakkor most nagyon sok olyan elem és tárgy is bekerült a művészet hatáskörébe, ami azelőtt kívül állt azon. — Miként ítéli meg Bartha László a mai modern törekvéseket? — Minden generációnak megvan a maga feladata. Ha valakinek gondot okoz, hogy utána is jön egy nemzedék, amelyik teljesen más élethelyzetben találva magát, oppozíciós szerepet vállal, az inkább hagyja abba rögtön ezt a munkát. Vannak, akik ellenségesen viselkednek a következő generációval szemben, ami számomra teljesen érthetetlen, hiszen az ő feladatukat én nem tudom vállalni, megoldani, mert én már abba a világba nem tudok belehelyezkedni. Engem a saját korom művészete sokkal, de sokkal jobban érdekel, mint más időszak törekvései. Ez, úgy érzem, természetes is. Érdekes figyelni a mai művészet sorsát, alakulását. Amit a művészetről írtak vagy mondtak, soha olyan hatással nem volt, mint éppen ma. Megszűntek a nemzeti művészetek is. Elképzelhetetlen ma egy Székely Bertalan-féle művészet megteremtése, létrehozása. A századfordulón, a történelmi festészet időszakában nálunk egy festő olyan felelősséget érzett, mintha egy egész ország sorsa, gondja az ő vállát nyomná. Ma az ilyen erőfeszítések nagyon komikusán hatnának. Most, ha valamit New York-ban vagy Párizsban megcsinálnak, arról — akarva-aka- ratlan — holnapután már tudomást szerzünk. Mindemellett mégiscsak abból kell merítenünk, amiből valamiféle üzenetet tudunk hozni. Más belőlünk nem érdekli a 855
