Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)
összefüggő olasz—német arcvonal a Közép-Don mentén. S talán azt sem tudja, hogy az immár felmenthetetlen Paulus-hadsereg a végét járja, s hogy a Kaukázusból is folyik a fejvesztett német visszavonulás. Így, a „nagy helyzet” ismeretének hiányában arra gondolhat: valamiféle magasabb hadászati érdek szempontjából szükséges a magyar hadsereg akár csak halogató értékű kitartása. Itt válik érdekessé a napló margójára írt szöveg; ez Kovács vezérkari főnöktől való, talán önigazolásul szúrta be utólag, de igen valószínű, hogy csakugyan elhangzott a beszélgetésben. Amikor Witzleben „szuverén döntést” emleget, Kovács ezt válaszolja: „Nem tudom javasolni: mi lennénk a keleti arcvonal jobbszárnyának visszavételében a bűnbakok. Még 100 év múlva is erről írna a német sajtó.” Ijesztő érv lehet ez Jány számára. Igen ám, de ha van magasabb stratégiai érdek, akikor hogyan merészeli őt éppen egy német generális — akár burkoltan is — a „führen parancs” megszegésére biztatni? Ha az ilyesmire képes, akkor a „nagy helyzet” aligha indokolja a magyar csapatok öngyilkos kitartását. . Lehet, hogy Witzleben csak „szócső”? Talán von Weichs is tudja — de hisz bizonyosan tudja! —, hogy a magyarok helyzete reménytelen, a további harcnak semmi értelme; csakhogy ő nincs kettős alárendeltségben, mint Jány, neki csak egyetlen hisztérikus, veszélyes „führere” van, színből ragaszkodnia kell a főhadiszállástól kapott parancsokhoz, de Witzlebent felhasználja arra, hogy tudtul adja, szerinte mit kéne tenni a magyar tábornoknak? Jány aligha tételez föl ennyi jóindulatot arról a von Weichsről, akivel feszült viszonyban van, s alki eddig se sok megértést mutatott a magyarok iránt. Akkor hát mégis Witzleben egyéni akciójáról van szó? Meri-e egy német tábornok ennyire kiszolgáltatni magát a magyaroknak, már-már konspirativ együttműködést kínálva? Ez még akkor is hihetetlen lenne Jány számára, ha tudná, amit nem tudhat: hogy Witzleben bátyja lesz a Hitler-elleni összeesküvés egyik vezetője, akit vaskampóra akasztva végeznek ki majd 1944 nyarán. De akkor mi ez az egész? Lehet, hogy mégiscsak a „nagy helyzetben” van a magyarázat? Csapda lenne, méghozzá kettős? Talán másutt is nagy a baj és von Weichsnek bűnbakra van szüksége? Hiszen a magyar hadsereget a végsőkig való helytállásra kényszerítené — talán azért is, hogy ha elkezdődik a német visszavonulás, azok ottmaradjanak sebességcsökkentő ütközőnek köztük és a szovjet csapatok között —, őt és parancsnoki törzsét viszont visszavonulásra utasítja... Igen, akkor ő lesz a parancsnok, aki elhagyja csapatait, gyáván hátraiszkol, az ilyen emberről minden vád elhihető, és ha megfogadja Witzleben „jóindulatú” tanácsát? így von Weichs dolga még egyszerűbb: akkor — mennyire igaza van Kovácsnak! — száz év múlva is övé a gyalázat a front jobbszárnyának összeomlásáért... Az egyetlen megoldás: körülzáratni magát a hadseregével együtt: a tábornok emlékét, aki csapatai élén halt hősi halált, már nehezebb meggyalázni... Ilyesmiről beszél Dálnoki Veress is: „A báró Weiohs-szel való telefonbeszélgetés előtt lemondásának gondolata is felmerült benne, majd hősi halál keresése által akart a reá nehezedő súlyos felelősségtől megszabadulni. Pislákoló gyertyafény által megvilágított íróasztalán ott állt már bőrzacskóban jegygyűrűje, órája, zsebkése, jegyzetkönyve és imakönyve elkészítve, hogy majdan átadhassák feleségének.” Ne feledjük, ki ez az ember, akinek feltételezett — feltételezhető — gondolatait nyomon követni próbáljuk. Jány Gusztávba beléivódott a „csak katona” engedelmessége, felsőbbségtiszte- lete, a katonákkal csak mint emberanyaggal számoló rideg ál-racionalizmus. Többszörösen és többféleképpen riasztó számára a „történelmi felelősség”, amelyet Kovács és — Nemeskürty indokoltnak látszó feltételezése szerint — már előbb von Weichs emleget. „Keresztes lovagként” és magyar tábornokként hiszi, hogy jó ügyért harcol a ludovikás beszédében is emlegetett „vörös ár” ellen, hogy „hit és haza” 834
