Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Bakonyi István: Forduló csillagképek (Takács Imre válogatott kötete ürügyén - tanulmány)

vicsok / fölnőnek tenyeremből.” Ha kísérletről beszélünk, akkor törvényszerű az örök változtatás igényéről szólni. Ilyen vers A lélek vár, melyben a „kövek és vasak idejének” világából a „természetes szépséggel épült csönd-városba” vágyódás kap hangot. A természet különben is egyik fő eleme Takács lírájának. Pákozd és a Velenceitó környékének, no és természetesen a szülőföldet jelentő nyugat-dunántúli tájnak a ha+ása folyamatosan lemérhető. Nem „helyi jellegűek” azonban a versek, nem is a táj adja mindig a témát, hanem a természettel szoros kapcsolatban élő ember meditációit találjuk meg.

Paraszti múlt és természet, a csillagokhoz kapcsolódó egyetemesség és haladás, vágyakozás a társadalmi és személyes harmónia után — tehát mind alapfogalmak Takács Imre költészetében. S a meg nem valósult álmok okozta válságérzés. A rossz közérzet vészjósló jelei. Címként {korábban válogatott kötet és hosszúvers, most pedig fontos ciklus élén) ezt tükrözi az Elsüllyedt föld is. Ebben az időben megszaporodnak a hangpróbák, a kísérletek, melyekben a személyiség belső világának vizsgálata kerül egyre inkább előtérbe. A korábbi objektivitás tűnőfélben, a szubjektum rejtett rétegei viszont gyakran jutnak felszínre. Űjra kész a paradoxon: a válságtünetek terjedése művészi haszonnal jár. Takács költői útja újabb távlatokat ígér. A forma letisztul, eszközei egyre póztalanabbul hatnak. Körülbelül erre a korszakra is vonatkozhat egy prózai idézet tőle: „...a fiatalságomban buzgó életerő hozzásegített, hogy bánatos helyett dühös legyek, a megcsömörflés helyett ravaszkodjak, a lehetetlenülés lovalljon bele éppen a legreménytelenebbnek látszó cselekvésbe.” (Napjaink, 1981/7.) önjellemzése pontos, ezen minőségek kiterjeszthetőek egész pályájára. S az iménti vallomás fölvet még egy kérdést. Azt a miskolci folyóirat fölkérésére írta, a Tűztánc-nemzedék más tagjaival együtt. Nos, az ő lírája a 60-as években tán kevésbé volt közéleti; ő már akkor a lélek belső tájainak rajzát részesítette előnyben. Fontos tény ez, hiszen a társadalmi föllélegzés korszakáról van szó. Azokról az évekről, melyekben a líra újabb energiákkal töltődhetett föl. És új energiák mozgatták a városáért, közösségéért tenni akaró Takács Imrét is, aki majd Az ezeréves Fehérvár köszöntésében is leteszi a voksát. Ahogy Tódor János írja: „ .., őnéki egzisztenciális kényszer- és válsághelyzet, hogy itt és most, vállalva, elviselve és kihasználva a feladatot, költőként, fehérvári költőként mutatkozzék.” (Fejér megyei Hírlap, 1982. július 3.) De általánosabb érvényű mindig a tettvágya! A csönd órái c. kiváló versben fogalmazza meg, hogy „... tudatlanul is a világhoz /mérjem magam.” Jelentős feladatvállalás, de költőnek másképp nem érdemes, s ezt jól tudja Takács.

Igaza volt Cs. Nagy Istvánnak 3 évvel ezelőtt: „Takács lírája messze távolodott a kezdeti tárgyiasságtól. Gondolatisága száműzte, kiszorította a leíró szerkezeteket, plasztikus és asszociatív képiség lépett a helyükbe.” (Életünk, 1979 1—2.) A forduló csillagképek második, nagyobbik felére föltétlenül igaz e megállapítás. (Körülbelül a Szertartás, a Harcom az angyallal s a Tükröződések c. ciklusok sorolhatók ide.) Ezt a fejlődést sem lehet persze merev korszakhatárokkal jelölnünk, ám a folyamat íve ilyen. S ha korábban harmónia-vágyat emlegettünk, akkor ideje a megtisztulás utáni vágyról is szólnunk. Nagy verspéldák sorjáznak, melyek ezt tükrözik: Krisztus létrán a keresztre megy, A tündér gyerekkorból, Sámson hálálkodása Délilához stb. A katarzis-igény ismét közösségi és magánjellegű együttesen. „Görcsöket oldoz föl, mert ismeri a kín alattomosságát. Tisztit, mert a szenny miatt panaszkodik. Élni könnyít, mert terheket vállal magára.” — írja a költőről Tüskés Tibor Pannóniái változatok c. könyvében. (Szépirodalmi, 1977. 173. o.) Amíg a társadalmi érdeklődés csak áttételekkel valósul meg e lírában, addig a magánszféra lényegét adó szerelem lépten- nyomon visszatérő tisztulási lehetőség. Intenzív érzelmek, diadalok, majd fájdalmas következmények jönnek egymás után. A Takácsnál ritka feszesebb, kötöttebb forma is tükrözi néha ezeket a minőségeket. Az Akkor még nem láttalak az egyik legszebb példa ebből a fajtából: „Akkor még nem láttalak, félig se gondoltalak. / A márvány hidegéből bomlott ki napsugarad. / Most ölünkben lézersugarak metszik egymást; / surrog a fényre korom, és arra láng.” Nem csekély értékük a verseknek és próza- verseknek, hogy szerzőjük sikerrel ragadja meg a korhangulatot, a ma emberének

76