Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - ILLYÉS GYULA ÉS ÉLETMŰVE - Kabdebó Lóránt: Illyés Gyula - Szabó Lőrinc. Kettős tükör (tanulmány)
De most már kövessük a tényeket, barátságuk dokumentumait. Hallgassuk meg őket magukat. Az ünnepélyes kinyilatkoztatást mindkét oldalon játékos-derűs mozzanatok előzik meg. Szabó Lőrinc első szava 1940-ben, az Ünnep című lap kettős portréjában elmélyült vallomásba lényegül át, ahogy vallomássá izzik szövege: „összenevetnek, azután még azt mondja Szabó Lőrinc: — Mégis — és ez a lényeg —, hogy most már évek óta Illyés Gyula az egyetlen ember, akivel fenntartás nélkül merek együtt lenni. Tudok, nem merek.” Illyés pedig már előbb, a Szálló egek alatt kötet az első, ironikus dedikációját 1935. június 1-én egy óra 55 perccel később ezzel a disztichonnal „üti helyre”: Néma vagyok, Lőrinc, ha barátság szóba kerül csak. A mosoly takaró; gúnyom is az — te feléd. Prófétikus sorok. Illyés Gyula állta a barátság próbáját. Akár akkor, amikor a jobboldal támadásával szemben éppen ironikus-gúnyosán védelmébe veszi Szabó Lőrinc katona-verseit gróf Bethlen Margit lapjában, akár úgy, hogy magát Szabó Lőrincet védi egyoldalú német orientációjával szemben, majd pedig látványosan melléáll a felszabadulást követő években. De ez már közismert. Hadd idézzem csak azt a néma gesztust, amire annyian emlékeznek az első írókongresszus idejéről, amikor Illyést barátai miatt feddette meg Révai. Illyés pedig, válaszul erre, némán magához ölelte mindenki szeme láttára a mellette ülő Szabó Lőrincet. Hogy közben, egymás között, a barátok hogyan vitáztak? Illyés bemutatásában erről is ejt szól, a nagyközönségre ez a mondat tartozik csak: „Szabó Lőrinc nevű magánszeméllyel idestova harminc éve elkeseredett vitáim voltak.” De a költő első infarktusát — nem is tudva, hogy az — az Illyés-villában éli át; amíg bírjá, ő maga jegyzi a fájdalom tüneteit, majd barátja folytatja. És utóbb, amikor a halálos betegség lesújtja, az első kórházi éjszakát ismét együtt töltik. Erről már csak Illyés beszámolóját ismerjük. , Sokan büszkék az extra dedikációkra. Erre az előadásra készülve Szabó Lőrinc könyvtárszobájában fellapoztam az Illyés-köteteket. A dedi-kációk egyhangúsága megnyugtató: „Szabó Lőrincnek szeretettel Illyés Gyula”. így! Legtöbbször még dátum sincs. Hisz akik félszavakból, mozdulatokból is értik egymást, azok számára felesleges a cicoma. Ennek a barátságnak legbiztosabb mérföldkövei ezek a puritán szövegek. Persze, egy-kétszer, ha külön közlendője van, akkor szöveg is kerül a könyvbe. A már idézett 1935-ös játék után az 1952-es Válogatott versek esetében fontosnak tartotta közölni: „Szabó Lőrincnek szeretettel s köszönettel (segítségéért a válogatásban) Illyés Gyula. 1952. nov.”, majd a Kézfogásokat így adja át: „Lőrincnek őszinte örömmel, az 1956. júniusi jó napjai emlékéül. Gyula. 1956. VI. 6.” Talán utolsó nyugodt együttlétük emléke. És egy újabb kettős portré ideje: Illyés újrafelfedező esszéjének megjelenéséé, és Szabó Lőrinc elemző bevezetőjéé. És mielőtt befejezésül Szabó Lőrinc méltatását emelném ki ebből a már többször említett bevezetőből, hadd idézzek egy náluk fiatalabb írót. Kolozsvári Grandpierre a Magyar Csillag szerkesztőjéről ír, de előhangja lehetne Szabó Lőrinc szövegének. „1941-ben a betegség elvitte Babitsot, s a Nyugat, amit holtáig szerkesztett, név- leg megszűnt, valójában átalakult Magyar Csillaggá, és szerkesztője Illyés Gyula lett. Ezzel a ,népiesek’, e fölöttébb heterogén csoportosulás régi álma valósult meg: — folyóirathoz jutottak, és virtuális klikkből valóságos klikké alakultak át. A Magyar Csillag rendhagyó klikk volt, mindenekelőtt abban, hogy tagjai tehetségteleneket nem tűrtek meg maguk között, és ez Magyarországon, a tehetségtelenek paradicsomában egymagában forradalmi tett volt. Ebből következett, hogy az elődöket nem gyalázták, s az utánpótlást nem fosztották meg a szerepléstől. Mivel joggal bíztak magukban, a saját tehetségükben, szélesre tárták a folyóirat kapuit, minden érdemes 739
