Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

egy alig látszó sánga kis motorbicikli oldalt. Jobb a rendőrnél, mert ittasan vezetni a törvény nem engedi.

— Hát ugye, ewel járok Cellből, meg aztán .haza is kell érni ebben a bolond forgalomban.

Nem ihatott meg tíz litert azért sem, mert dolgozni kellett, a mozdonyfűtőnek pedig nem könnyű a munkája. Gondolja meg a Tekintetes Űr, egész nap szenet lapátolni a kazán tüzábe, micsoda forróság lehet ott nyáron, s télen félig forróság, félig jéghideg, s képzeljen hozzá egy italos embert.

— Volt a májával kórháziban — azért még megtudom Horváth Jenőtől. Sokat ivott, kétségtelen, ha ez járja róla. Naponta hármatmégyet is. Nagyon jól tudjuk Uraságoddal együtt, hogyan iszik a szőlőműves, ha van neki. Egész nap munka és evés közben hamar fogy a bar. Azt hiszem, nem számolgatja poharát literenként. Nem (kell azt a korcsimárosnak megfizetnie. A tarisznyában kolbász, szalonna, sonka, kenyér, vöröshagyma, az asztalon borosüveg meg egyetlen pohár, a vendégváró decisek a stelázsin tisztán Sölfardítva. Mert mindig jólesik valakivel diskurálni, koccintani, ha a munka nem siettet, s nem mindig siettet olyan nagyon. Pihenni is kell közben, nemcsak hajszolódni. Jól ismerem a munkára való mértékletes iszogatás hasznát tizenhároméves korom óta. Most ne döbbenjen meg a Tekintetes Űr, én már akkor kaszásarató voltam, a sokat emlegetett ötvenes években, a Rákosi-világban. Ötholdas rozstáblánkon kezdtem. Akikor viaszérésben parancsolták kaszálni a búzát, nehogy a szem kiperegjen, amikor mindenféle papidból jobban tudtak gazdálkodni a nadirágosok, az aktatáskások. A mi öt hold, túlérett, a tetejéig futónövénnyel fölgazosodott nozstáblánk meg az országúinál éktelenkedett bűnösen. Az apám kaszára öreg volt már, én meg gyerek. Egy rövid rend után két-három korty almaborral erősítettem magam, különben (beleszédültem volna a kaszába.

Szóval, a iszőlőmunka nem az absztinensek világa. A hetvennyolc éves Ba- gics bácsié sem. Kozák János már poharazott vele a pince előtt, mi meg mo- gyorófabottal sétáltunk föl a Tízliteres ember szőlőjétől, fölfelé, hogy meglássam, melyik is volt az igazi Berzsenyi-pince. — Csak senkinek ne szóljon! Ez volt a költő szőlője.

— Ottannék a pince! 'Látja? A pince helye? Tégladarabokat szántottak ki a múltkoriban.

Dühösen zsebre dugtam egy darabot az igaziból. Majd' írásom enre az ügyre Bagics bácsinál visszafordul. Mire való az ón buzgalmam, ábrándozásom, minek kellett nekem az újságban hangulatot keltenem egy olyan romos pince fölépítésére, ami nem is a Tekintetes Űré volt? Az igazi meg itt van lerombolva, széjjelszedve, beszántva. És azt mondják, hogy senkinek se szóljak. Rep- likáztam, és éppen D-vel, mostani barátommal, azóta renoválták, a tanácselnök alkotóháznak mondja, begyújt a .kandallójába, odahív nyárra, én meg ábrándozom, innen nézett ki Berzsenyi is, itt írta az Osztályrészemet, a Horacot, itt kellene aludnom, egész napon át figyelni, mintha a Tekintetes Űr támadt volna föl -majdnem kétszáz évre rá.

— Dehogynem az igazi — fordít vissza Bagics bácsi —. Amit a Jenő mond, az a gázdaságii épület volt. Ez az egész a Berzsenyieké. Lent meg a pince, ott írta az ódákat.

Kidobtam zsebemből az emlék tégladaraibot, s az ügyet efféleképpen zártam le magamban. A mai somj-énieknek minden Berzsenyi Uraságod leszármazottja, ha Berzsenyi Ádám utolsó uraság szőlőjéről beszélnek itt, hát Berzsenyi az Berzsenyi, egykptya! Mint ahogy Nikién összekeveredtek a Tekintetes Űrék csont704