Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - VITA - Balogh Ernő: A "nemzedék": közösség és sokarcúság - Polemikus megjegyzések Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről c. esszéjéhez

böző érvényességű mozzanatokat emel be a felsorolás akarva-akaratlan homogenizáló közegébe — indokolatlanul, ezért zavaróan ironikussá hangolva a szöveget. S azt sem hagyhatjuk említetlenül, hogy Sarkadi Imre „öngyilkossága” — Csengey Dénes kategorikus megállapításával ellentétben — a családtagok, az ismerősök és az irodalom- történészek eléggé egybehangzó véleménye szerint távolról sem tény. Sőt, a véletlen szerencsétlenség tűnik számukra sokkalta valószínűbbnek. — Csak erős elfogultság írathatja le az efféle mondatokat: az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején „az elhallgattatott művészek újra megszólalnak, ez tény, s az addig zárt fiókokból előkerülő jelentős művek sora zajló és perspektívákat befogadó szellemi életet teremt ..Mert a pezsgés — természetesen — nem pusztán (és nem is elsősorban) az addig politikai-ideológiai okokból publikálatlan alkotások kiadásának köszönhető, ez fölöttébb könnyen bizonyítható. Apró tévedések ezek, de összességükben híven jelzik a szerző nézeteinek, a szöveg csaknem egészének torzító mértékűvé növekvő tendenciózusságát, mely az 1956 utáni konszolidáció erkölcsi hiteltelenítésére törekedik. Többek között azáltal, hogy a történelmi-társadalmi folyamatok értelmezését — logikai „csúsztatások” révén — egy nemzedéki réteg közérzetének rajzával helyettesíti.

Nemzedékem a „hatvanas évekbeli ,mozgalmát’ sem el nem felejtette, sem meg nem tagadta” — olvashatjuk az esszében, s rábólinthatunk így: igaz. Úgy vélem, ezt elismerve nem keveredtem ellentmondásba azzal a korábbi állításommal, hogy nemzedéktársaink eszmélkedése több irányra tagolódott. Nem, mert e „mozgalom” (ezt a szót — nézeteimmel egyezően — Csengey Dénes is következeteken idézőjelesen alkalmazza) már megszületése pillanatában nagyon sokféle indíttatást rejtett magéban: a beat szükségszerűen csak igen laza közösséget teremthetett. Véleményem szerint épp azért foghatta át időlegesen egy nemzedék egészét, mert — a zenét állítva középpontba, ezt magasítva elsődleges szervező elvévé — eszmeileg szinte mindvégig a lehető legáltalánosabb maradt, s így sohasem tette igazán nyilvánvalóvá a generáció konkrét sokarcúságát.

Pregnánsan mutatja e zenecentrikusságot a közismert tény: a korai Beatles- dalok gyorsan kialakuló igen népes hazai rajongótáborából az angol szövegeket fölöttébb kevesen értették meg — a „befogadásnak” ez a kétségtelen hiányossága, töredékessége azonban egyáltalán nem gátolhatta a teljes és szenvedélyes azonosulást. A lényeg ugyanis nem annyira a szavakban rejlett: az „üzenetet” mindenekelőtt a dob csattogása, a basszus dübörgése, a szóló sivítása közvetítette. S ugyancsak a dallamra, ritmusra — a zene „meghatározatlan tárgyiasságának” fő jellegzetességeiből, esélyeiből eredően — gyökeresen ellentétes szemléletű emberek is egyforma intenzitással hangolódhatnak rá. A beat tehát elsősorban az érzelmi alkatú különbözésvágyat, újító lendületet fejezte ki, mely aztán — törvényszerűen — sokféleképp racionalizálódhatott. A Beatles vagy a Rolling Stones dalai, a már legendásakká váló Illés-koncertek élményei épp ezért őrződhettek meg a „nemzedék” csaknem valamennyi tagjának emlékezetében mélyen a sajátjaként. S a bennük átélt forrongásból szinte bármelyikünk logikusan, törésmentesen levezetheti mostani meggyőződését. (Kivéve a konzervatív nyárspolgárokká „komolyodókat”.) Mert a beat- nemzedék eszmeileg sohasem volt egységes, nem is lehetett volna, hiszen ő sem mentesülhet a generációk általános törvényszerűsége, a természetes sokarcúság alól.

Ezért ítélem vitathatónak Csengey Dénes gondolatmenetének ama kiemelten nyomatékos részleteit, melyek azt az utólagosan kikristályosodó igényt támasztják a „nemzedékkel” szemben, hogy „sajátos társadalmi helyzetét felismerje és megfogalmazza, lehetséges történelmi szerepére rátaláljon, céljait meghatározza, ezek megvalósítását eltervezze, és ilyen módon tényleges, a társadalom erőterében jelenlévő és ható erővé, azaz valóban mozgalommá váljék.” Értelmetlen szerintem e kései számonkérés, mivel ezek az ideologikus követelmények voltaképp teljességgel figyelmen kívül hagyják a „nemzedék” — mint nemzedék — sajátosságait. Elsősorban pedig azt, hogy egy generáció nem szervezet, nem politikai párt, nem választott közösség, hanem — innen közelítve — naturális meghatározottságú, ezért hasonló élmények, hatások közepette formálódó társadalmi csoport.

668