Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Z. Szabó László: Hűség és számvetés (Káldi János: A hosszú esők ideje)
Z. SZABÓ LÁSZLÓ Hűség és számvetés KÁLDI JÁNOS: A HOSSZÚ ESŐK IDEJE* Költői indulását a magyar valóság fontos dátumai határozták meg. Káldi János eszmélése egybeesett az ország demokratikus átalakulásával, a „fényes szellők” idejével. Költészetét a líra népi hagyományai éltették; ez volt az a forrás, amelyikből szemléleti és nyelvi világa táplálkozott. Minden más, ami később változást jelentett írói világában, innen eredeztethető. Közösségtudata, a szűkebb haza, a szülőföld szeretete, népének vállalása, annak tündökletes felmutatása és végezetül a legnemesebb eszmények hirdetése természetesen nőtt ki ebből a lírából. Káldi János annak a nehéz sorsú generációnak a tagja, amelyik elfogadta a társadalom és a történelem kihívásait, nem akart ezek elől az artisztikum elzárt szigetére menekülni. Más lapra tartozik az, hogy mennyiben élte át bensőjében a társadalom és történelem drámai konfliktusait, mennyire volt képes feloldani ezeket az egyéniségeket sokszor megroppantó összeütközéseket. Káldi végezetül is elkötelezett költő maradt. A néphez kötődő hűsége nem csupán»az elődök és ősök idézését jelenti, nem csupán a hagyományokhoz, az eszményekhez való ragaszkodásában jut kifejezésre, ő indulásától mindmáig a valóság vonzásában él; és miként Anteusz ereje a földtől, ő ettől a valóságtól újul meg ismételten és ismételten. Káldi tájhoz, kisemberi sorsokhoz, eszményekhez hű költő. Elődeivel, osztályos társaival való azonosulása a küldetéstudatnak szép példáit sorakoztatja fel. Mostani új kötete, A hosszú esők ideje című talán legpoétikusabb műve. Sok mindent hordoz abból a sokaknak szóló üzenetből, amelyet a versek egyébként is magukban rejtenek. A szomorúság settenkedik elő a cím hallatán, komor szürkeség terjeng, és az ősz kései dallamát, zokogását halljuk. Káldi János ebben az új köteté- ban arra vállalkozik, hogy elkészítse számadását. Búcsúzó líra ez, de ezt a búcsúzást nem a fájdalom lengi be, csupán azt sugallja a kötet legtöbb verse, hogy neki kell fogni a könyörtelen és pontos összegezésnek. Búcsúzása ugyanakkor harmóniát is sugall. Ez a konfliktus mentes harmónia jellemezte ez idáig is költészetét; és ez a számvetés is azért lehet harmonikus, mert egy életen át a törvényt hirdette, s azt tanulta fűtől, fától, csillagoktól. Egyszerűen és világosan és érthetően, amilyen egyszerű csak a természet lehet: őrizd álmaidat, mert azokkal jutsz előre; írd őket az ég levelére, vésd az iszonyú kőbe, de meg ne add magad! Jöjjenek esések, ellenérvek, csak tovább, tovább, ameddig a hősiesség elérhet; csak tovább, tovább a most még nem is sejthető határig, ameddig a lélek — erejét megfeszítvén — elvilágít. * Elhangzott Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel megyei Könyvtárban, 1983. április 26-án tartott könyvpremieren. Közreadásával köszöntjük a 60. évét nemrégiben betöltött költőt. — Szerkesztőség — 595
