Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Száraz György: A tábornok XXII. (életrajzi esszé)

Ságoknak rendeli alá „karhatalmi alkalmazás tekintetében” a csendőrséget és államrendőrséget. Frómay is indítja vidékre a maga egységeit, „rendteremtés végett”; ő maga írja a Szolnokra küldött századparancsnokáról, hogy ott „a feltalálható kommunistákat” összeszedette és Abonyba vitette, ahol „a katonák egy szálig agyonverték őket”.

Május 8-án a belügyminiszter már Soós Károly hadügyminiszternek panaszolja: a Prónay-zászlóalj egyik tisztje május 3-án bejelentette, hogy „körülbelül 100 főnyi egyént” a hiajmáskéri táborba szállhatott; a tábor igazgatója viszont közölte, hogy „hozzá 72 egyén érkezett, akiknek legnagyobb része any- nyira össze-vissza van verve, hogy a legnagyobb valószínűség szerint egy-kettő bele is pusztul a sérüléseibe.” Márpedig — olvashatjuk az átiratban — „az internálás kizárólag rendőri funkció, az ilyen irányú tevékenységhez a katonaságnak semmi joga nincs, de ettől eltekintve az ilyen durva, a törvényekkel és rendeletekkel ellenkező eljárás mindenkiben a legnagyobb visszatetszést szüli.”

És mennek az új bizottságok a friss bűnök kivizsgálására, s mi sem természetesebb, mint az, hogy e bizottságokban ott vannak a parancsnokok, akiknek emberei az atrocitásokat elkövették. Prónay is megy Kecskemétre és környékére, s vele Héjjas Iván; a többi delegátus örül, hogy ép bőrrel szabadulhat. De ekkor már mind a földbirtokos, mind a nagytőkés réteg sürgeti a kormányzat stabilitását, a katonai és polgári szervek viszonyának szabályozását; a politikai pártok egymás közti hatalmi vetélkedésének pedig lényeges eleme lesz: melyik tesz többet a küüönítménydiktatúra visszaszorításáért.

Június 4-én írják alá a békeokmányt Trianonban. És már másodnap fellángol újra a parlamenti háborúság.

Simonyi-Semadam miniszterelnök egy interpellációra válaszolva kijelenti, hogy „a kormány minden energiájával meg fog akadályozni minden kísérletet, amely a nemzetgyűlés ellen törne.” Titokzatos katonai toborzásokat emleget, bizonyos személyeket, akik „hitvány gyülekezetnek” mondják a parlamentet, puccsra készülődnek, a kormányzóra hivatkozva, akinek pedig „soha egy pillanatig sem jutott eszébe a nemzetgyűlés hatáskörét bármiféle puccsal csökkenteni”. Nem mondja nyíltan, kikről van szó, de mindenki tudja, hisz már napok óta rebesgetik a készülő katonai puccsot, amely a parlament szétkerge- t ésével tenné nyílttá a burkolt és valamelyest korlátozott diktatúrát. Zárt ülés következik ezután, s a képviselők órákon át sorolják a különítményesek bűnlajstromát.

A támadás folyik tovább. Drozdy képviselő a Héjjas-különítmény zsarolásairól beszél, legitimisták és kisgazdák közösen támadják az „ébredőket”, és nyilvánvaló, hogy — noha nem említik — a harc elsősorban a MOVE ellen folyik. Június '7-én a sajtó hírül adja, hogy Soós hadügyminiszter feloszlatja a különítményeket. 8-án viszont megjelenik az MTI-cáfolat: a nemzeti hadseregben nincsenek különítmények, „hanem csak egész csapáttestek”, mint a Prónay- és Ostenburg-vadászzászlóalj; és „ezeknek a csapattesteknek a feloszlatásáról szó sem lehet”. Aztán Héjjás Iván tesz fenyegető sajtónyilatkozatot: a Duna—Tisza közi „ébredő magyarság”, amely „az ország konszolidációjáért és Horthy Miklós őfőméltóságáért való rajongásában minden áldozatra kész”, átlát a képviselők „kisded politikai játékain”, s megeshet, hogy „felháborodását minden kerülgetés nélkül, nyíltan és súlyosan fogja kifejezésre juttatni”. Az ex-miniszterelnök Huszár Károly még aznap a nemzetgyűlés elé

54